Létrehozva: 2023.07.17.

Kislányokat molesztáló migránsok miatt alakult ki lincshangulat egy lengyel strandon

A feldühödött szülők önkezűleg akartak igazságot szolgáltatni.

Július 15-én, szombaton lincshangulat alakult ki a lengyelországi Bytom városi uszodájában, miután közel-keleti bevándorlók egy csoportja kislányokat molesztált a medencében - írja a helyi sajtó. A hatóságok gyors reagálása ellenére a helyiek maguk fogták el a gyanúsítottakat, és saját kezűleg próbálták megbüntetni őket. Egyedül a biztonsági őrök és a rendőrök lélekjelenlétének volt köszönhető, hogy végül nem történ önbíráskodás.

 

Szemtanúk elmondása szerint az elkövetők a gyerekmedencében fogdosták és zaklatták a 11 és 13 év közötti áldozatokat. Ezt észlelve először a gyerekek szülei rángatták ki a férfiakat a vízből, majd a strand biztonsági őrei elfogták és elzárták őket az öltözőbe. A fürdőzőközönség körében hamar híre ment az incidensnek, és az emberek önkezűleg akartak igazságot szolgáltatni. Ezt végül csak a helyszínre vezényelt rohamrendőröknek sikerült megakadályoznia, akik könnygázt is bevetettek a dühös tömeggel szemben. Az egyenruhásoknak sorfalat kellett állnia, hogy elszállíthassák a gyanúsítottakat. 

„A tömeg érzelmesen reagált a történtekre. Az eset következtében négy személyt vettünk őrizetbe"

- fogalmazott közleményében a bytomi rendőség. A gyanúsítottak személyazonosságáról mindösszesen annyit árultak el, hogy 18 és 48 év közötti külföldi állampolgárok. Ugyanakkor a közösségi oldalakon megjelenő hírek szerint közel-keleti bevándorlók, feltehetően vendégmunkások lehettek. Mindannyiuk ellen "pedofília" és "társadalmilag elfogadhatatlan viselkedés" miatt emelhetnek vádat. Az előzetes letartóztatásukról az ügyészségnek kell döntenie keddig.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

15 színész, akik tragikus körülmények között haltak meg

origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

mandiner.hu

Meglepő helyről érkezhet a pofon: sajátjai lökhetik a villamos elé Karácsony Gergelyt?

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

mandiner.hu

Vérfagyasztó: Medvegyev megnevezte a három nyugati fővárost, amelyet Oroszország bombázni fog

origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Putyin medvével birkózó testőre lehet az új orosz védelmi miniszter

KÜLFÖLD

Új "világvége-repülőt" épít az Egyesült Államok

KÜLFÖLD

"Bármikor lecsaphatnak" - az USA terrorfigyelmeztetést adott ki Németországra

KÜLFÖLD

Rémálommá vált a szórakozás, az életükért kapaszkodtak a gyerekek – videó