Létrehozva: 2023.08.23.

20 éve eltűnt férfi holtteste került elő, könnyen azonosították

A férfi még 2001-ben tűnt el síelés közben egy olvadó osztrák gleccseren.

A síelőnek még 2001-ben veszett nyoma Tirolban, 37 évesen. A most megtalált holttest mellett ott volt a férfi hátizsákja is, benne a jogosítványával, és egy bankkártyával, így könnyen beazonosítható volt.

síelés, téli sport, hegyoldal
20 éve tűnt el síelés közben a férfi.  Fotó: Pixabay

Valószínűleg az olvadó gleccseren sítúrázó férfit annak idején baleset érhette. A tiroli rendőrség keddi jelentése alapján azonban a teljes bizonyossághoz DNS-vizsgálatot is végeznek majd, közölte az MTI. A rendőrség szóvivője megjegyezte, ritka, hogy ilyen sok idő után találnak maradványokat, nemhogy egy konkrét testet is. 

Június végén is találtak emberi maradványokat és síeszközöket ugyanezen a tiroli gleccseren, aminek rekordütemű olvadása már több olyan ember földi maradványát hozta a felszínre, akik még évtizedekkel korábban tűntek el, vagy vesztették életüket ott. Az osztrák hegy a 2021/22-es szezonban 90 méterrel zsugorodott összesen. 

A szomszédos Svájcban egy 1986-ban eltűnt német alpinista maradványait találták meg júliusban, míg a Schlanketees-gleccseren pedig 2350 méteres magasságban valószínűleg egy 1957-ben eltűnt környékbeli lakos maradványaira leltek 2011-ben. 

 

origo.hu

Mutatjuk az újabb, rémisztő lépést a világháború felé – videó

borsonline.hu

Házasság első látásra: Dobta Hildát és máris becsajozott Laci?

magyarnemzet.hu

Áldozatból bűnbak: Tuchel hibája vezetett a Bayern BL-kudarcához Real ellen?

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

origo.hu

Új, ismert barátnője van a Házasság első látásra szereplőjének

travelo.hu

Egyre csak nőni és változni fog Balatonföldvár új látványossága

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Sikoltozva kért segítséget 5 hónapos babájához az anya, már nem tudtak rajta segíteni

KÜLFÖLD

„Búcsúzz el apától!” – Megölte gyermekét, majd öngyilkos lett az anya

KÜLFÖLD

„Repülj a magasba, gyönyörű angyalunk!" - szívszorító szavakkal búcsúzik a család a 21 éves szőke szépségtől

KÜLFÖLD

Az ország legborzasztóbb gyilkossága: tucatnyi késszúrással végzett testvéreivel egy férfi