Létrehozva: 2023.08.12.

„Bárcsak hallgatott volna rám” – túl sok édességet evett, belehalt a fiatal

Szülei hiába próbálták figyelmeztetni a lányt, csak idő kérdése volt, mikor következik be a tragédia.

A southporti Kelly Heybourne gondozóként dolgozott szülővárosában, mert lételeme volt, hogy segítsen másoknak. Csakhogy tragikus módon mindössze 15 éves korában egyes típusú cukorbetegséggel diagnosztizálták. 

Képünk illusztráció / Fotó: Pexels

Az édesapja, Mike bevallotta, hogy eleinte nem vették komolyan az állapota súlyosságát. Kelly azonban tudta, hogy milyen hatással lesz ez az egészségére. Együtt élt az állapotával, de ahogy idősödött a veséi kezdték felmondani a szolgálatot. Egy nap, amikor már 38 éves volt agyvérzést szenvedett és létfenntartó gépekre került. 

- Nehéz éveket élt át, amikor a veséi elkezdtek leállni. Kelly fiatalabb korában állandóan édességet evett, de azt állította, hogy mértéket tart. Később azt mondta, hogy bárcsak hallgatott volna rám. Kelly súlyos fejfájástól kezdett szenvedni és a végén morfiumot adtak neki. A dialízis nélkül nem élte volna túl, és a fejfájását sem tudták kontrollálni. Az egyik éjszaka a kórházban agyvérzést kapott. Akkor felhívtak és közölték velem, hogy életben tartják, de én már félig-meddig akkor tudtam, hogy meghalt – kezdte szomorú vallomását az édesapja, Mike.

A szülők annak érdekében, hogy egy-egy veséjüket a lányuknak adhassák fogyókúrázni kezdtek, ám ezzel sem tudták megmenteni. Halála után azonban Kelly volt az, aki végül két életet is megmentette, mivel szervdonor volt. 

- Jó gyerek volt. Csodálatos, és semmiben sem lehetett hibáztatni. Inkább olyan volt, mint egy társ, és nem mint egy gyerek. Minden este átjött hozzám, és a biliárdoztunk, még most is megvan a dákója, senki sem nyúlhat hozzá – tette hozzá az édesapa. 

Idén év elején volt négy éve, hogy elhunyt, de szerettei minden nap emlékeznek Kellyre - írja a Liverpool Echo. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rengeteg titkot őriznek a világ leghíresebb bunkerei - képek

origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

borsonline.hu

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

ripost.hu

Itt vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

origo.hu

Gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Új "világvége-repülőt" épít az Egyesült Államok

KÜLFÖLD

"Bármikor lecsaphatnak" - az USA terrorfigyelmeztetést adott ki Németországra

KÜLFÖLD

Rémálommá vált a szórakozás, az életükért kapaszkodtak a gyerekek – videó

KÜLFÖLD

Szívtelen anyja miatt állhatott le az öt hónapos csecsemő szíve