Létrehozva: 2023.09.21.

Horror az esküvőn: ételmérgezést kapott a 300 fős násznép fele

Volt olyan vendég, akit kórházba kellett szállítani. A történtek miatt vizsgálatot indítottak.

Szörnyű dolog árnyékolta be egy pár élete nagy napját Ausztráliában: a beszámolók szerint az esküvőn a 300 fős násznép fele ételmérgezést kapott.

wedding, esküvő, nász
Rémálomba csapott át a lagzi Fotó: Unsplash.com

A család, a rokonok és a barátok a The Park Melbourne nevű rendezvényhelyszínen gyűltek össze ünnepelni még szombaton. A résztvevők szerint a fiatal házasokat felvezető legkisebb koszorúslány volt az, aki először rosszul lett, de a lagzin majd az utána következő napokban jóval többen lettek azok a vendégek, akiknél ételmérgezésre utaló tünetek alakultak ki.

Egyes becslések szerint „legalább 30” ember lett rosszul, míg más források állítják, hogy a 300 fős násznép felének lett baja a lagzin felszolgált ételektől. A történtekkel kapcsolatban a rendezvényhelyszín vezetője, Bahaa Harb közölte, hogy a helyzet tisztázása érdekében vizsgálatot indítottak.

Szorosan együttműködünk a rendezvény vendégeivel és a helyi önkormányzattal, hogy megállapítsuk a járvány okát. Úgy tudjuk, hogy az esküvőn a gyerekek hamburgert ettek, míg a felnőtt vendégek csirkét és sertéshúst kaptak

– részletezte a menüt a Bahaa Harb, aki hozzátette, hogy hatóságokkal együttműködve végzik el a helyszín fertőtlenítését.

Victoria állam egészségügyi minisztériuma is megerősítette, hogy részt vesz a járvány kitörésének kivizsgálásában. A minisztériumnak tudomása van egy gasztroenteritisz-járvány kitöréséről, amely az Albert Park egyik fogadóközpontjában szombaton részt vevő vendégeket érinti – olvasható a közleményben.

KÜLFÖLD

Dráma az esküvőn: elefántok támadtak a násznépre, fejvesztve menekültek a vendégek

Nem várt vendégek toppantak be a nagy eseményre.

KÜLFÖLD

Dráma az esküvőn: elefántok támadtak a násznépre, fejvesztve menekültek a vendégek

Nem várt vendégek toppantak be a nagy eseményre.

A gasztroenteritisz, közismert nevén gyomor-bél hurut a gyomor és a vékonybél gyulladását jelenti, ami akár hányásos és hasmenéses tüneteket is okozhat, de akár komolyabb szövődményei is lehetnek.

A Daily Mail úgy tudja, hogy a násznép több tagja olyan rosszul lett, hogy kórházba kellett őket szállítani. Az egészségügyi minisztérium szerint az incidensnek nincs köze az államban jelenleg is zajló listeria-megbetegedések csoportjához.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

metropol.hu

Házasság első látásra: Andris a tenyerén hordozza Petrát – Itt a bizonyíték

mandiner.hu

„Aki azt hiszi, hogy leelőztek minket a románok, az látogasson el hozzájuk” – szakértő a Mandinernek

origo.hu

Gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

travelo.hu

Nem találnád ki, kik lopták el az aranyhalakat ebből a gyógyfürdőből!

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Új "világvége-repülőt" épít az Egyesült Államok

KÜLFÖLD

"Bármikor lecsaphatnak" - az USA terrorfigyelmeztetést adott ki Németországra

KÜLFÖLD

Rémálommá vált a szórakozás, az életükért kapaszkodtak a gyerekek – videó

KÜLFÖLD

Szívtelen anyja miatt állhatott le az öt hónapos csecsemő szíve