Létrehozva: 2023.11.16.

Pandákkal békülne az USA és Kína

Nem várt eredmény született a kínai-amerikai csúcstalálkozón.

Joe Biden és Hszi Csin-ping találkozója után a kínai államfő bejelentette, hogy a barátság jeleként Kína újra pandákat küldene amerikai állatkertekbe. Hszi Csin-ping azt nem részletezte, hogy mikor és hány pandát biztosítana az Egyesült Államok számára, ugyanakkor utalásokat tett arra, hogy a San Diegó-i állatkertbe kerülhetnek példányok a fokozottan védett állatfajból - írja a Time.

Pandákkal békülne az USA és Kína

A kínai és az amerikai elnök az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) San Franciscó-i csúcstalálkozóján folytatott kétoldalú tárgyalást csütörtökön, melyen szó esett a jelenlegi katonai konfliktusokról, a kábítószer-kereskedelemről és a mesterséges intelligenciáról. Biden kiemelte: a találkozó célja, hogy a vezetők megérthessék egymást, míg Hszi hozzátette, hogy komoly felelősséget viselnek a világért.

A találkozáson egy nem várt eredmény született: Hszi Csin-ping bejelentette, hogy ismét pandákkal kedveskedne az amerikai állatkerteknek, kifejezve ezzel a két nép szövetségét.

„Készek vagyunk folytatni együttműködésünket az Egyesült Államokkal a pandavédelem terén, és mindent megteszünk azért, hogy megfeleljünk a kaliforniaiak kívánságának, hogy elmélyítsük a baráti kapcsolatokat két népünk között. Úgy hallottam, hogy az amerikaiak, különösen a gyerekek nagyon nehezen mondtak búcsút a pandáknak, és sokan elmentek az állatkertbe, hogy elköszönjenek tőlük” 

– fogalmazott a kínai elnök, hozzátéve, hogy értesülései szerint a kaliforniai lakosok már nagy várakozással tekintenek a pandák visszatérésére.

A pandák azután lettek az amerikai-kínai kapcsolatok szimbólumai, hogy Peking 1972-ben egy pandapárt ajándékozott a washingtoni Nemzeti Állatkertnek, nem sokkal azután, hogy Richard Nixon amerikai elnök történelmi látogatást tett Kínában. Azóta Kína és az Egyesült Államok több közös programot is indított a pandák megmentése érdekében.

Az Egyesült Államoknak kölcsönadott pandák száma az elmúlt években rohamosan lecsökkent, ami szakértők szerint a két ország rossz diplomáciai viszonyának volt köszönhető. San Diego utolsó pandái 2018-ban és 2019-ben tértek vissza Kínába, miután a kölcsönszerződésük lejárt. A washingtoni Nemzeti Állatkert három óriáspandája pedig idén decemberben megy haza. Jelenleg az atlantai állatkert az egyetlen hely az Egyesült Államokban, ahol pandákat tartanak, de az eddigi tervek szerint jövőre ők is hazatérnek.

 

origo.hu

Lopott a boltban a Magyar Televízió egykori bemondónője

origo.hu

Zelenszkij üzent Magyarországnak

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

mandiner.hu

Fel kell kötni a gatyát: nem győzte dicsérni Szoboszlai helyettesét a Liverpool menedzsere

ripost.hu

Forró fotók, Balogh Edina bikinire vetkőzött, ájuldoznak a rajongók

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

origo.hu

Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra

travelo.hu

Üres szökőkutak, tavak fogadják a turistákat Barcelona és környékén

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Az ország legborzasztóbb gyilkossága: tucatnyi késszúrással végzett testvéreivel egy férfi

KÜLFÖLD

Tragédia a cirkuszban: családja szeme láttára halt meg a 4 éves kislány

KÜLFÖLD

Harry hiába utazott haza, III. Károly nem akart vele találkozni

KÜLFÖLD

A bébiőrre riadt éjszaka egy édesanya: meghűlt a vér az ereiben attól, amit hallott és rohant át