KÜLFÖLD

Szerző Ripost

Létrehozva: 2023.12.12.

Izraelt szidta egy török képviselő, majd szívinfarktust kapott

Az azonnali és szakszerű orvosi beavatkozásnak köszönhetően sikerült megmenteni a politikus életét.

A török parlament keddi plenáris ülésén szívinfarktust kapott Hasan Bismet képviselő, miközben a testület előtt felszólalva hevesen támadta Izraelt - jelentette a helyi sajtó. A radikálisan iszlamista SAADER párt tagja azt kiabálta, hogy az "izraeliek Allah haragját fogják elszenvedni", majd másodpercekkel később összeesett a pódiumon.

Izraelt szidta egy török képviselő, majd szívinfarktust kapott

"Még ha a történelem hallgat is, az igazság nem marad néma. Azt hiszik, ha megszabadulnak tőlünk, akkor nem lesz probléma. Ha azonban megszabadulnak tőlünk, nem menekülhetnek a lelkiismeret-furdalás elől. Még ha a történelem gyötrelmei elől el is menekülnek, nem kerülhetik el Allah haragját. Az izraeliek Allah haragját fogják elszenvedni"

- fogalmazott a Hasan Bismet a Külügyminisztérium költségvetéséréről szóló vita során, közvetlenül azelőtt, hogy összeesett.

A török parlament közleménye szerint a képviselő szíve leállt, de az azonnali és szakszerű orvosi beavatkozásnak köszönhetően sikerült megmenteni az életét. Egyes sajtóbeszámolók szerint a politikus súlyos cukorbeteg, aminek köze lehet a szívinfarktushoz. Az incidens miatt 20 percre berekesztették a Nagy Nemzetgyűlés ülését.

Miután újraélesztették, a politikust hordágyon vitték ki a parlamentből, majd mentőautóval a bilkenti városi kórházba szállították. SAADER párt szóvivője a nap folyamán arról adott hírt, hogy Bismet állapota súlyos, de nincs életveszélyben. Előreláthatóan több napig tartó kórházi ápolásra szorul.

Numan Kurtulmuş, a parlament elnöke, több miniszter, és valamennyi párt frakcióvezetője mielőbbi felépülést kívánt a képviselőnek.

Hasan Bismet a jelenleg ellenzékben lévő SAADET Párt külkapcsolatokért felelős elnökhelyettese. Nős, egy gyermek édesapja.

 

origo.hu

Váratlan fordulattal ért véget Kozák Danuta és Csipes Ferenc zaklatási ügye

ripost.hu

Ők azok a szerencsés csillagjegyek - nekik hozza el a szerelmet az idei nyár, a főboszorkány szerint

life.hu

Károly király üzent: nagy a baj - Kamilla és ő is imádkozik

mandiner.hu

Exkluzív interjú: Meglopta, zsarolta és késsel fenyegette Magyar Péter édesapja a saját rokonát + videó

mindmegette.hu

Így néz ki belülről az első magyar Primark – videón az üzlet!

hirtv.hu

Beszóló néni vs. Magyar Péter: 1-0 + videó

ripost.hu

Ezzel vége? A legrosszabbat jósolta az időutazó, nincs sok hátra

mindmegette.hu

Végre eljött a mi időnk! Elismerték, hogy a magyar konyha egyik népszerű alapanyaga igazi szuperzöldség!

ripost.hu

Most jött a hír: tömegkarambol történt, ezekben a percekben is mentenek

ripost.hu

Megtaláltuk Daniellát… - Facebookon adta hírül a rendőrség a szomorú hírt

ripost.hu

Teljes a káosz Dárdai után, vadásznak az edzőre Berlinben

ripost.hu

Jön a változás, 3 csillagjegy életébe szól bele az univerzum

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

5 konkrét terv, amivel a Nyugat háborúba sodorhatja Európát

KÜLFÖLD

Dől a nyugati hadianyag Ukrajnába, újabb segélyt küld Amerika

KÜLFÖLD

Rémisztő kijelentést tett Macron párttársa, kockáztatják a totális háborút

KÜLFÖLD

Újabb lépések a világháború felé? Kötelező európai sorkatonaságot és közös atomfegyvert akar Brüsszel

KÜLFÖLD

Megrázó halálesetről érkezett bejelentés: egy hotelszobában találtak rá az elhunyt csecsemőre

KÜLFÖLD

Furcsa tünetek az esküvő előtt, pár hónappal később már nem élt a fiatal anyuka

KÜLFÖLD

„Először vettem ilyet az Aldiban, csak 1500 forintba került, de megfogtam vele az Isten lábát”

KÜLFÖLD

Megrázó hír érkezett: holtan találtak rá az eltűnt, kétéves kislányra