Létrehozva: 2023.12.04.

5 évig kómában volt az édesanya: ott lehetett fia egyik nagy eseményén - Videó

Az orvosok nem hittek abban, hogy ez a csoda bekövetkezhet.

Egy michigani középiskolai amerikaifutball-mérkőzés sztárja nem az egyik játékos volt, hanem egy 41 éves anyuka, aki csaknem öt év után felébredt a kómából.

hospice, kórház, haldokló, halál, Shutterstock illusztráció 1921764251
Az anyuka a kórházban ébredt fel a majdnem 5 év tartó kómából Fotó: Chinnapong / Shutterstock

A Nilesben élő Jennifer Flewellen még 2017. szeptember 25-én szenvedett súlyos autóbalesetet. Az orvosok pedig csodának nevezték azt a pillanatot, amikor közel 5 év elteltével, pontosabban 4 év és 11 hónap után a nő felébredt a kómából.

Senki sem számított arra, hogy felébred. Végig azt mondták nekünk, hogy az agykárosodás miatt soha nem fog felébredni, de soha ne mondd, hogy soha

- mondta Peggy Means, Jennifer édesanyja.

Az anyuka elmondta, mindig is fontosnak tartotta, hogy a gyerekei a jövőjük érdekében sportoljanak. Means szerint azt hangoztatta: „nem akarom, hogy a gyerekeim az utcán legyenek, azt akarom, hogy sportoljanak”. Szinte az összes meccsükön ott volt, biztatta őket, és nagyon hangos volt. Sőt néha annyira beleélte magát a szurkolásba, hogy gyerekei gyakran megemlítették neki, az edzőt sem hallják, mert anyjuk hangosabb volt nála is.

Sajnos Jennifer Flewellen a kóma miatt lemaradt két fiának végzős meccséről, de a rendkívüli magához térése után már alig várta, hogy láthassa a legkisebb fiát, Juliant a Niles középiskola csapatában, amikor péntek este a végzősök a veretlen Paw Paw együttese ellen léptek pályára. A gyermek pedig a találkozó során gondoskodott az örömteli pillanatokról, négy touchdownt szerzett, és 56-18-as győzelemre vezette csapatát.

KÜLFÖLD

Az anya felébredt a kómából és akkor jött rá: egy gyönyörű kislánynak adott életet

A 33 éves nő arra a megdöbbentő hírre ébredt fel, hogy kislánynak adott életet.

KÜLFÖLD

Az anya felébredt a kómából és akkor jött rá: egy gyönyörű kislánynak adott életet

A 33 éves nő arra a megdöbbentő hírre ébredt fel, hogy kislánynak adott életet.

Az édesanya még tavaly augusztusban ébredt fel a kórházban, de csak három hónapja van otthon, ezért is számított különleges eseménynek, hogy ott tudott lenni fia meccsén.

Az édesanyja nagyon sokat törődött Jennifer-rel, a balesete óta minden egyes nap vele volt, és eltökélt volt abban, hogy hazajusson a lánya

- magyarázta az anya egyik legjobb barátja, Sara Macon, aki hozzátette, hogy Jennifer állapota napról-napra egyre jobb, ugyanakkor még mindig hihetetlen, hogy itt van velük.

Az anya gyógyulásában a következő lépés várhatóan az lesz, hogy bekerüljön egy rehabilitációs kórházba - számol be róla a Unilad.

 

origo.hu

Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján - kép

origo.hu

Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján

borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

hirtv.hu

Fordulat következett be a Nemzeti Színházban történt balesetről szóló nyomozásban

ripost.hu

Most jött: akkora baleset történt, az egész autópályát lezárták Budapest felé

hirtv.hu

Átfogó támadásba kezdett Oroszország

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. május 6-12.: a Bika újhold a konkrét lépéseknek kedvez

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.delmagyar.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Kína elindult a Hold sötét oldalára

KÜLFÖLD

Hatósági árat vezetnének be a döner kebabra Németországban

KÜLFÖLD

Sokkot kaptak a kukások attól, amit a kukásautó hátuljában találtak

KÜLFÖLD

„Abban reménykedünk, hogy a dolgok lelassulnak” – Születésnapja után derült ki, agresszív rákkal küzd a 17 éves Evelina