KÜLFÖLD

Szerző WM

Létrehozva: 2023.12.04.

Terror az Eiffel-toronynál: drámai részleteket közöltek a hatóságok

Késsel és kalapáccsal támadt a járókelőkre. Az anyja tudta, hogy baj lesz.

A francia sajtóban egyre több információ jelenik meg arról a 26 éves iszlamistáról, aki a hétvégén követett el terrortámadást a párizsi Eiffel-toronynál. 

A francia sajtó szerint ez a férfi a párizsi terrortámadás elkövetője. Forrás: X

A hatóságok közleményéből kiderült például, hogy Armand R. már Franciaországban született, de szülei iráni származásúak és nem vallásosak. A férfi fiatal felnőttként talált rá az iszlám szélsőséges fajtájára, aminek hatására radikalizálódott is. Az édesanyja állítólag októberben már riasztotta a hatóságokat, hogy a fiával valami nem stimmel. Az ügyészség most azt közölte, hogy akkor még nem volt konkrét ok amiért intézkedést rendeltek volna el ellene. 

A merénylet

A migrációs hátterű iszlamista egy 23 éves német állampolgárral végzett, két másik turistát megsebesített. Sajtó információk szerint a német fiatal egy női ismerősével sétált épp az Eiffel-toronynál, amikor hátulról Armand R. rájuk támadt. Az áldozatnak esélye sem volt védekezni, a támadó egy kést szúrt a fiatal hátába és vállába, majd rátámadt a nőre is, akit egy taxisofőr mentett meg. Az elkövető ezután egy kalapácsot vett elő, és azzal támadott meg két másik turistát - írja a Bild.de.

A merénylőt a rendőrség pár percen belül őrizetbe vette. Érdekesség, hogy már 2016-ban is négy éves börtönre ítélték, akkor még sikerült megakadályozni a tervezett késes támadást. A hétvégi eset kapcsán megszólalt a belügyminiszter is, aki elmondta, hogy Armand R. a kihallgatása során azt állította, hogy azért támadt hitetlenekre, mert képtelen volt elviselni, hogy muszlimok halnak meg Afganisztánban és Palesztinában. 

Közölte: mártírként akar meghalni!

Amint arról korábban beszámoltunk, az adventi időszak különösen veszélyes lehet a migrációt pártoló nyugat-európai országokban. Az iszlamisták ugyanis ezt különösen alkalmas időpontnak tekintik, hogy végezzenek az általuk hitetlennek tartott emberekkel. 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Izrael elindította a támadást, véres összecsapások folynak, hatalmas a pusztítás

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

borsonline.hu

„Elválnak az útjaink” – újabb sztárpár jelentette be: vége, nincs tovább

vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

life.hu

Vihar a paradicsomban: repedezik Jennifer Lopez és Ben Affleck kapcsolata

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

origo.hu

Mégis egy pár lehet a Házasság első látásra két sztárja - kép

mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Új "világvége-repülőt" épít az Egyesült Államok

KÜLFÖLD

"Bármikor lecsaphatnak" - az USA terrorfigyelmeztetést adott ki Németországra

KÜLFÖLD

Rémálommá vált a szórakozás, az életükért kapaszkodtak a gyerekek – videó

KÜLFÖLD

Szívtelen anyja miatt állhatott le az öt hónapos csecsemő szíve