KÜLFÖLD

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.02.24.

"Úgy élj, mintha ez lenne az utolsó nap" - gyerekei mellett halt meg az anyuka

A négy kisgyermek is meghalt, a történtekért a hatóságok szerint az anyjuk felelős.

A Missouriben korábban év tanárának is választott 39 éves anyuka és családja otthonában gyanús körülmények között keletkezett tűz, melynek következtében elhunyt az asszony és négy kisgyermeke. A szörnyűség órákkal azután történt, hogy a nő közzétett egy posztot a közösségi oldalán.

Úgy élj, mintha ez lenne az utolsó napod

- írta, majd hagyta meghalni 9 éves ikreit, valamint 5 és 2 éves gyermekét, illetve önmagát. Amire a tűzoltók értesültek a bajról, a ház már lángokban állt. Az oltás során azonban gyanús körülményekre figyeltek fel, ezért nyomozás indult. A vizsgálat jelen állása szerint a nő szándékosan felgyújtott egy matracot, majd engedte, hogy továbbterjedjenek a lángok. 

Ismerőseit azért is érte váratlanul ez a csapás, mert a nő korábban a gyermekeiről is posztolt, néhány nappal korábban például azt írta egy kép kíséretében, hogy bármit megtenne értük - írja a New York Post. Az anyáról ugyanakkor a családja tudta, hogy a folyamatban lévő válása miatt lelkileg romokban hevert. Korábbi férjét szexuális bántalmazással is vádolta, a férfi ezt azonban alaptalannak tartotta és a nőt okolta azért, hogy érzelmileg és fizikailag bántalmazza a gyerekeket. Exe szerint nem szabadott volna hagyni, hogy a kicsik az anyjuknál maradjanak "pszichotikus zavarai" miatt.

Az öngyilkos anya a családja szerint nagyon szerette a gyerekeket, ugyanakkor a válás és a folyamatos viták és az állandó sárdobálás feldolgozhatatlan volt számára. Véleményük szerint tragikus módon végzetes döntést hozott, ami annak is köszönhető, hogy a személyiségéből fakadóan nem fogadta el mások segítségét.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszabadulhat a pokol, atombombákhoz nyúl Oroszország

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

mandiner.hu

Kudarc: nem jött össze a megyei listaállítás Magyar Péternek

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Könyörgött, de hiába: Iszonyatos fájdalmak kínozták a fiatal férfit, az orvosok is csak tehetetlenül nézték

KÜLFÖLD

Tragédia történt a cirkuszban, négyéves kislány az áldozat

KÜLFÖLD

30-szor diagnosztizálták félre a kislányt, szörnyű betegséggel küzd

KÜLFÖLD

Tragédia: A kórház hetedik emeletéről zuhant le egy férfi, azonnal szörnyethalt