KÜLFÖLD

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.04.27.

Megrázó fordulat a kis Maddie ügyében, ettől a rendőrök is összeomlottak

Az eltűnt kislány ügyében már több gyanúsított is a hatóságok látókörébe került, de eddig sosem került elő döntő bizonyíték.

A 2007-ben, Portugáliában, egy családi nyaralásról eltűnt kislány ügye már-már megoldódni látszott. A rendőrök az akkor hároméves  gyermek elrablásával gyanúsítanak egy német férfit, Christian Bruecknert, most azonban furcsa helyzet állt elő.

Maddie McCann, Madeleine McCann AFP
Maddie szülei még mindig remélik, hogy egy nap visszakaphatják lányukat. (Fotó: AFP)

Brueckner pedofília és nemi erőszak miatt jelenleg is börtönbüntetését tölti. Egyelőre nem tudták egyértelműen rábizonyítani, hogy ő rabolta el Maddiet, de a rendőrség mostanáig biztos volt benne, hogy forró nyomon jár és végre lezárhatja a hosszú évek óta húzódó rejtélyt. Csakhogy az ügyben egykor nyomozó Mark Draycott is hamarosan megszólal.

Draycott Németországba utazik, hogy válaszoljon a Helge Busching tanúvallomásával kapcsolatos kérdésekre - írja a hellomagazine.com. Busching korábban maga értesítette arról a rendőrséget, hogy Brueckner bevallotta neki, ő rabolta el Maddiet, sőt azt a részletet is megosztotta vele, hogy a kislány "nem sikoltott", amikor elragadta a szobájából. A férfi továbbá pedofil videofelvételeket is talált a gyanúsítottnál — legalábbis ezt állítja. Az ő vallomásával kapcsolatban jelenik meg a bíróságon Mark Draycott, a védelem célja ugyanis az, hogy felhívja a figyelmet a Busching által elmondottak ellentmondásaira. 

A nyomozó volt az, aki 2017-ben felvette a tanúvallomást Buschingtól, ezért ő tudja majd a legpontosabb információt szolgáltatni annak hitelességéről. Sokan attól tartanak, hogy Busching állításainak kétségbe vonásával egy lépéssel messzebb kerül a rendőrség az ügy megoldásától.

 

origo.hu

Halálosan megfenyegették az iszlamisták a szlovákiai magyar iskolásokat

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

magyarnemzet.hu

A Fidesz ezeken a településeken visszaveheti az irányítást

metropol.hu

Olasz fagylaltárus okozhatja a magyar érettségizők vesztét

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 8.: a Kos újrakezd valamit, a Mérlegnek szerencsés napja lesz

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Könyörgött, de hiába: Iszonyatos fájdalmak kínozták a fiatal férfit, az orvosok is csak tehetetlenül nézték

KÜLFÖLD

Tragédia történt a cirkuszban, négyéves kislány az áldozat

KÜLFÖLD

30-szor diagnosztizálták félre a kislányt, szörnyű betegséggel küzd

KÜLFÖLD

Tragédia: A kórház hetedik emeletéről zuhant le egy férfi, azonnal szörnyethalt