Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2016.03.15.

Gyanúsan nagy a csend Rékasi Károly körül!

A máskor mindig pozitív színész már több mint egy hónapja nem jelentkezett Facebook-oldalán, összes márciusi elõadását lemondták!

Egyáltalán nem tudni, mi lehet Rékasi Károllyal: a színész február 2-a óta nem írt ki semmit Facebook-üzenőfalára. Pedig korábban, még balesete után szinte minden nap bejelentkezett, és láthatóan nemcsak informálta rajongóit, hanem erőt is gyűjtött belőlük.

Most azonban csak annyit tudni a színész állapotáról, amennyit február 26-án elárult: újra megműtötték, és valószínűleg coach segíti majd a felépülésben, mert nem bízik benne, hogy az egyedül is menni fog.

Ugyanekkor a Barátok közt stúdiójába már visszatért, mégis a József Attila Színház oldalán közleményben tudatják a nézőket: Rékasi Károly betegsége miatt március 20-án az Alku című előadás, 30-án a Feketeszárú cseresznye című előadás, a március 9-i és a március 26-i Boldogság című előadás és a március 12-i Komámasszony, hol a stukker? című előadás elmarad, tehát a színész egész márciusban nem tér vissza a színházba.

Nem tudjuk, mi lehet a csend oka, de jobbulást és mielőbbi felépülést kívánunk Rékasi Károlynak!

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Versenyző luxusautók okozhatták a halálos balesetet Szalántánál

origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

life.hu

Victoria Beckham ilyen valójában: kitálaltak a zárt ajtók mögötti viselkedéséről

hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

3 hónapig lehetett édesanya, élete fájdalmáról vallott Vajna Timi

LELKIZŐ

Petra gyászol: ilyen kapcsolatban volt a Házasság első látásra sztárja az elhunyt fitneszedzővel

LELKIZŐ

Elhunyt a Gyűrűk Ura és a Titanic színésze

LELKIZŐ

Nagy Melanie: „Egyedülálló anyaként fontos meghúzni a határokat”