Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2016.05.19.

Dobó Kata képtelen feledni gyermeke apját

Bár egy éven át kipróbálta magát egy új kapcsolatban, máig képtelen levenni azt a gyûrût, amit Leventétõl kapott.

Dobó Kata egy évig sem volt egyedül, miután lányuk apjával a szakítás mellett döntöttek. Hiszen beleszeretett kollégájába, Anger Zsoltba, akivel egy év után ért véget a kapcsolatuk váratlanul.

Bár utólag, a jelek megfigyelve, egyértelmű, hogy még nem állt készen egy újabb románcra. Erre utal az is, hogy változatlanul viseli azt az ékszert, ami Leventére emlékezteti.

De erre utal a Nő háromszor című műsorban elejtett félmondata is.

Lehet, hogy még kevés volt ez az egy év, hogy teljesen tisztán lássam, melyikünk miben vétkes...

- mondta a színésznő. A dolog pikantériája, hogy a felvételkor már Anger Zsolt oldalán kereste a boldogságot. Erről a bizonyos gyűrűről is sokáig azt hitte mindenki, hogy a színésztől kapta. De később kiderült, hogy már az Anger előtti időben is viselte - írta meg a Sorry magazin

Talán ezzel üzen az egykori nagy szerelemnek, hogy van még visszaút, és élhetnének igazi családként lányukkal?

Ez is érdekelhet

origo.hu

Versenyző luxusautók okozhatták a halálos balesetet Szalántánál

origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

magyarnemzet.hu

Lezárták a testőrök Magyar Péter kocsiját a debreceni vonaton

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Itt vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Elhunyt a Gyűrűk Ura és a Titanic színésze

LELKIZŐ

Nagy Melanie: „Egyedülálló anyaként fontos meghúzni a határokat”

LELKIZŐ

Hitéről vallott Peller Mariann: „Soha senkire nem szeretnék ráerőszakolni semmit”

LELKIZŐ

Eldőlt: Kulka Jánost választották a Nemzet Színészének