Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2016.08.24.

Pánik a Gáspár családban!

Miközben Gyõzike karrierje új lendületet kapott az RTL új valóságshow-jában, édesapjáért kell aggódnia...

Az idősebb Gáspár Győzőt kemény fából faragták. Állhatatos munkával emelte ki családját a mélyszegényéből. Most pedig váratlanul ágynak dőlt, pedig korábban hírből sem ismerte a gyengélkedést.

"Nagy az ijedelem nem tagadom! Sosem voltam beteg, amíg élt a feleségem, mert amíg én építettem a birodalmunkat, ő mindenre és mindenkire figyelt, így rám is.

Negyvenhat évet, hat hónapot, és tizenhat napot töltöttünk együtt. Bármilyen emlékem is van, annak ő a részese…

Bevallom a halála óta, csak a munkának élek és nem figyeltem magamra, mert nem találtam fontosnak önmagamat. Ennek lett az eredménye, hogy tüdőgyulladást kaptam, majd jött a gerincsérv, amivel kórházba is kerültem”- meséli az idősebb Gáspár, aki most orvosaira bízza magát.

"Már nincs a nejem, aki rám szól, így most magamnak kellett belátnom, hogy nem hajthatok a végtelenségig büntetlenül. Hamarosan beiktatok egy ötnapos pihenést, amikor kezelik majd a sérvemet, a tüdőgyulladást pedig szintén kezeltetem, így nem lesz baj. Persze, a fiaim megijedtek, hiszen sosem láttak így, de azért nem a világvége jött el”- mondja a %RIPOST%-nak Gáspár Győzike édesapja.

Ez is érdekelhet

origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

metropol.hu

123 éve született a magyar film: teszteld, te mennyire emlékszel a régi idők mozijaiból - kvíz

hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

ripost.hu

Itt vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

mandiner.hu

„Te bohóc, szánalmas vagy, húzz el!” – most lett elege a Veszprém szurkolóinak, tüntetni fognak

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Elhunyt a Gyűrűk Ura és a Titanic színésze

LELKIZŐ

Nagy Melanie: „Egyedülálló anyaként fontos meghúzni a határokat”

LELKIZŐ

Hitéről vallott Peller Mariann: „Soha senkire nem szeretnék ráerőszakolni semmit”

LELKIZŐ

Eldőlt: Kulka Jánost választották a Nemzet Színészének