Létrehozva: 2016.10.20.

Felesége őszintén vallott Oszter Sándor botrányairól

A zongoramûvésznõ tudja, mi a titka annak, hogy negyven éve kitartanak egymás mellett.

Failoni Donatella az az asszony, aki immáron negyven éve jóban-rosszban kitart a férje, Oszter Sándor mellett. Akkor sem hátrált ki mögüle, amikor a Kossuth-díjas színművész a botrányaival került a címlapokra. A legutóbbi ügyéről, amelyben Oszter Sándort befolyással való üzérkedéssel vádolják, váltig állítja hogy tévedés, Donatella asszony szerint a férje soha nem zsarolna meg senkit, sőt biztos benne, hogy ő lett átverés áldozata.

"Sándor senkinek nem ígérte, hogy bírót vagy mást befolyásolna, nem kért és nem fogadott el pénzt ilyesmiért. Egyetlen nyugtalan percünk sincs az ügy miatt, mert tudjuk, hogy ki fog derülni az igazság, ezért ahogy eddig, most is a munkánkkal foglalkozunk, készülünk közös előadóestjeinkre" - árulta el a Story magazinnak Donatella asszony, aki soha, semmilyen tekintetben nem kételkedett a férjében.

Éppen ezért az elmúlt évtizedekben sok minden felett szemet hunyt, ez szerinte az okos asszonyok ismérve.

Ha egy-egy botlás megesik, abból felesleges cirkuszt csinálni.

Mondanom se kell, nem volt könnyű Sándorral, mert nagyon erős egyéniség. Viszont mindig volt közöttünk egy mély kötődés, amit a világon senki, még a saját környezetem sem ért meg."

Donatella asszonynak esze ágában sincs attól félnie, hogy a férje egyszer elhagyja, mert tudja, csak olyan nőért tenné, aki pontosan olyan, mint ő, ilyen viszont nem létezik, ezért nyugodt.

Nem a megcsalás a fontos, hanem az árulás, ami soha nem történt meg közöttünk.

Az első együtt töltött éjszakánk után tudta Sándor, hogy én leszek a felesége, pedig a nagy mellű, hosszú combú szőkéket szereti. Aztán tessék: negyven éve van velem, az alacsony, kis mellű feketével!"

A feleség tudja, hogy ahogy a közös életük során mindent, ezt az időszakot is át fogják vészelni, hamarosan pedig az újabb botrány is csak egy rossz emlék marad.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meg fogok halni - döbbenetes őszinteséggel beszélt a válogatott focista

origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

borsonline.hu

Tóth Gabinak kellett segítenie, rettenetes dolog történt Tóth Verával

metropol.hu

Most aztán foghatja a fejét Marco Rossi: Ádám Martinról van szó

vg.hu

Öveket becsatolni, most szólhat csak igazán nagyot az OTP-rakéta

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

3 hónapig lehetett édesanya, élete fájdalmáról vallott Vajna Timi

LELKIZŐ

Petra gyászol: ilyen kapcsolatban volt a Házasság első látásra sztárja az elhunyt fitneszedzővel

LELKIZŐ

Elhunyt a Gyűrűk Ura és a Titanic színésze

LELKIZŐ

Nagy Melanie: „Egyedülálló anyaként fontos meghúzni a határokat”