Létrehozva: 2016.11.19.

Meglepő titokra derült fény Törőcsik Mari múltjából

Családjáról és szerelmeirõl is vallott a legendás színésznõ!

Törőcsik Mari kendőzetlen őszinteséggel mesélt múltjáról a Bérczes László beszélgetőkönyve című életinterjúban, amely csütörtökön jelenik meg.

Kiderült, hogy bár a rajongásig szerette második férjét, Bodrogi Gyulát, kölcsönösen elnézték egymásnak a kikacsintásokat. Egyikük sem volt féltékeny. A Nemzet Színésze szerint ennek is köszönhető, hogy kilenc évig voltak együtt.

"Gyulával mindig tudtuk, hogy mikor van a másiknak valakije. Azt mondtuk, hogy amíg a legfontosabbak vagyunk egymásnak, addig ez nem számít. Mi nem szeretőt tartottunk, hanem futó kalandjaink voltak. Egy éjszaka, és kész."

Ám hirtelen betoppant valaki Bodrogi életébe, akiről a legendás színésznő is megérezte, hogy más, hogy több, mint az eddigi kalandok. Õ volt Voith Ági, aki miatt Törőcsik végül elvált férjétől.

"Este a Katonában játszottam, nekik nem volt előadásuk. Mondtam Gyulának, hogy minek keresne valami ócska szobát, menjenek fel hozzánk, aztán majd előadás után találkozunk a Fészekben. Ülök ott, várok, nem jön. Hazatelefonálok, Gyulám, hát én itt vagyok. Motyog valamit. Igen, igen, mindjárt indulok. Fél 1 körül érkezett meg. Megyek, hogy beszállok előre, ahol ülni szoktam. Azt mondja, hátra szállj, mert elöl Ági alszik. Ez már nemigen tetszett nekem"

- emlékezett vissza Törőcsik a kötetben, majd így folytatta:

"Megyünk a kocsival, át az Erzsébet hídon, és ahogy jövünk le a hídról, ott, ahol nem lehet megállni, megszólalok. Gyulám, álljál meg, kérlek. – Pont itt? – Pont itt! Megáll, kiszállok. – Szervusz. – Szervusz. Ez volt a vége. Elváltunk."

A színésznő a sorsfordító éjszakát végül barátja, Tordy Géza lakásán töltötte. Kapcsolatuk három évig tartott, és bár nem keltek egybe, Törőcsik Tordyt is négy férje közé számítja.

 

 

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez a Met-gálán - fotók, videó

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

hirtv.hu

Láncreakció – Célkeresztben az atomerőművek + videó

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

mandiner.hu

Magyarországot gúnyolják és kritizálják, de egy fontos tényről megfeledkeznek

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Nagy Ő Virág vigasztalhatatlan: „Semmi sem lesz olyan, mint ezelőtt”

LELKIZŐ

Megszakad a szív: Így néz ki a temetés után bő két héttel Tordy Géza sírja – fotó

LELKIZŐ

Demenciával küzdött, születésnapja előtt hunyt el a legendás színész

LELKIZŐ

"Ketrecbe zárt oroszlán" - romlik a helyzet, ezt már nem tudja titkolni Vilmos herceg