Létrehozva: 2016.12.02.

Részleteket árult el műtétjéről a gyönyörű magyar műsorvezető

A TV2 sztárjának az elmúlt évben számos egészségügyi problémával kellett megküzdenie, szinte kórházról kórházra járt. Bár a sok operáció nagyon megviseli, igyekszik erõs maradni.

Kulcsár Edina még csak 25 éves, mégis úgy érzi, folyamatos küzdelem az élete. Nem csoda, hiszen a TV2 gyönyörű műsorvezetőjének egy év alatt annyi egészségügyi problémával kellett megküzdenie, mint másnak egész életében. Néhány napja újra meg kellett műteni, korábban eltávolított foga miatt ugyanis veszélybe került az arcürege.

"Egy olyan fogászati implantációs műtétet végeztek rajtam, amelynek során arcüregemelés, csontpótlás és az implantátumcsavar behelyezése egyetlen műtéti beavatkozás során valósult meg"

- kezdte Edina a Best magazinnak adott interjújában.

Orvosa hozzátette, erre azért volt azonnal szükség, mert az évek során eltávolított felső fog körül annyira megfogyatkozott a csont állománya, hogy az arcüreg is nagyon közel volt már.

Edina már túl van a nehezén, de pontosan tudja, hogy az egészségügyi problémák mögött sokszor lelki gondok állnak. Bár közel egy éve boldog párkapcsolatban él szerelmével, Csutival, nem véletlen, hogy előző szakításakor fedezett fel csomókat a mellében, majd később a kezét is műteni kellett.

Szerencsére anyukája, imádott dédije és kedvese mindenben mellette állnak, így van kiből erőt merítenie.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A tériszonyosak jobb ha elkerülik - átadták Európa legmagasabb függőhídját

origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

travelo.hu

Nem találnád ki, kik lopták el az aranyhalakat ebből a gyógyfürdőből!

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Demenciával küzdött, születésnapja előtt hunyt el a legendás színész

LELKIZŐ

"Ketrecbe zárt oroszlán" - romlik a helyzet, ezt már nem tudja titkolni Vilmos herceg

LELKIZŐ

Egy éve a trónon: megható felvétel került elő Károly királyról – videó

LELKIZŐ

3 hónapig lehetett édesanya, élete fájdalmáról vallott Vajna Timi