Létrehozva: 2017.02.14.

Fiatal fiút fogadott be a családjába Demcsák Zsuzsa

A mûsorvezetõ megsajnálta az egyik riportalanyát, akinek támogatást ígért és adott.

A nevelőotthonban felnőtt, majd a gyámhivatallal évekig pereskedő Leont vette a szárnyai alá Demcsák Zsuzsa. A tizennyolc éves fiú korábban Demcsák riportalanya volt a Mokkában, ahol a műsorvezető felajánlotta neki, hogy töltse vele és a családjával a karácsonyt. 

Zsuzsa és Leon között azóta is szoros a kapcsolat, a műsorvezető a boldogulásban is segíti a fiút.

"Nagyon megszerették a gyerekeim és ő is fel tudott oldódni. Akkor mesélte el, hogy többen is megkeresték azzal, hogy könyvet szeretnének írni a történetéből, de nem tudja, hogyan kell ezt kezelni. Kérte, hogy segítsek neki, én pedig szívesen elkísértem a tárgyalásokra. Nehogy elvesszen vagy bárki kihasználja. Kicsit elkezdtem anyáskodni fölötte" - árulta el a műsorvezető a Borsnak. 

Leon már szervezkedni is kezdett, mert motivációs esteket szeretne tartani a hozzá hasonló fiataloknak. Zsuzsa ebben is maximálisan támogatja, együtt járják be az országot, hogy minél többen megismerhessék Leon történetét. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Leengedtek egy kötelet a titokzatos tengeri üreg mélyére; hihetetlen, mit találtak

origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Demenciával küzdött, születésnapja előtt hunyt el a legendás színész

LELKIZŐ

"Ketrecbe zárt oroszlán" - romlik a helyzet, ezt már nem tudja titkolni Vilmos herceg

LELKIZŐ

Egy éve a trónon: megható felvétel került elő Károly királyról – videó

LELKIZŐ

3 hónapig lehetett édesanya, élete fájdalmáról vallott Vajna Timi