Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2017.03.07.

Drámai vallomást tett Erőss Zsolt édesanyja

A tragikus sorsú magyar hegymászó kedden ünnepelné 49. születésnapját. Gyászoló anyukája hosszú hallgatás után törte meg a csendet.

Előre látta fia halálát Edit néni, a legismertebb magyar hegymászó, Erőss Zsolt édesanyja. A gyászoló asszony a Lokálnak adott szívszorító interjújában elmondta, hogy Zsolt két nappal tragikus kimenetelű utazása előtt meglátogatta, ő pedig már akkor érezte, hogy aznap látja utoljára.

"Amikor szedelőzködött, kicsúszott a számon az a mondat, aminek akkor nem értettem az okát: Gyere fiam, búcsúzzunk el, mert többet nem látjuk egymást. Rögtön a számra csaptam, de Zsolt csak kacagott ezen. Dehogy sejtettem, hogy ez egy beteljesülő jóslat lesz"

- sóhajtott az asszony, aki hívő emberként, állítása szerint, már beletörődött Isten akaratába, és mindennap imádkozik fia lelkéért. Edit néni együtt lakik beteg fiával, amikor pedig nem őt ápolja, Mogyoródra utazik, hogy meglátogassa félárva unokáit.

A 69 éves nő szerint kizárt, hogy a gyerekek valaha is apjuk nyomdokaiba lépjenek.

A tragikus sorsú magyar hegymászó ma, március 7-én lenne 49 éves.

Erőss Zsolt négy évvel ezelőtt hódította meg társával, Kiss Péterrel a 8586 méter magas Kancsendzöngát, de ereszkedés közben mindketten életüket vesztették.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Veszélyes túra az andalúziai El Caminito del Rey

origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

borsonline.hu

„Lebeg, és nem repülőgép” – ezek voltak a rejtélyes körülmények közt eltűnt pilóta utolsó szavai

magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

mindmegette.hu

Betétdíjas palackokra váltott a Szentkirályi, az ásványvíz és a Pepsi is érintett

vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

travelo.hu

Hiszitek vagy sem, de Budapest a világ egyik legzsúfoltabb városa lett

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Elhunyt a Gyűrűk Ura és a Titanic színésze

LELKIZŐ

Nagy Melanie: „Egyedülálló anyaként fontos meghúzni a határokat”

LELKIZŐ

Hitéről vallott Peller Mariann: „Soha senkire nem szeretnék ráerőszakolni semmit”

LELKIZŐ

Eldőlt: Kulka Jánost választották a Nemzet Színészének