Létrehozva: 2017.04.04.

Szívszorító, 3 éve elhunyt édesapjára emlékezik Szabó Zsófi

Sokáig tartott, hogy könnyek nélkül tudjon beszélni a 88 évesen elhunyt színészóriásról.

Megrendítő vallomást tett Szabó Zsófi, aki pontosan 3 évvel ezelőtt, április 4-én vesztette el imádott édesapját, Szabó Gyulát. Az ismert színész szervezete 88 éves korában, súlyos betegség után adta fel a küzdelmet, a fiatal műsorvezető pedig sokáig úgy érezte, beleroppan a gyászba.

Ma már viszont mosolyogva mesél édesapjáról, annak ellenére, hogy hiánya még mindig nem enyhült.

"Amikor apu elment, azt hittem, hogy véget ér az életem. Aztán rájöttem,

ha ezt túléltem, akkor nem jöhet olyan fájdalom az életemben, amit ne vészelnék át. Ma már nem félek semmitől, bátrabb lettem.

Persze azóta is mindennap gondolok rá, hiszen a szülő  elvesztését feldolgozni igazán sosem lehet. Jelen van a mindennapjaimban, most már sokat sztorizok, mesélek róla"

- kezdte a Blikknek Zsófi, akire óriási feladat hárult édesapja elvesztése után.

"Apu nagyon erős, kemény ember volt. Sokszor csak a könnyei árulták el. Emlékszem, hogy

mesélte, amikor meghalt az édesanyja, aznap vígjátékot kellett játszania, de megcsinálta.

Erre mondta az én édesanyám is azt, hogy „kislányom, Szabó vagy, rázd meg magad!”, és akkor átvettem a családfői szerepet, új életet kezdtem"

- folytatta a 28 éves tévés, aki ma már boldog feleségként éli mindennapjait, és hisz abban, hogy édesapja odafentről figyeli minden lépését.

 

-

 

origo.hu

Megvan a veszprémi kézibotrány első áldozata

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

borsonline.hu

Őrjöngenek a Netflix előfizetők: felháborító döntést hozott a szolgáltató

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

mandiner.hu

A rajongók úgy bevédték Magyar Péter tévedését, mintha csak nem volna holnap – „Tóni” pedig kér egy kávét

mandiner.hu

Magyar Péter eddigi „munkássága” – ezt érte el a baloldal új reménysége

mindmegette.hu

A 10 legtutibb ebédötlet hétvégére: ezekből garantáltan duplán szed majd a család

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

"Ez egy borzalom" - sokkoló levelet kapott a TV2 kilakoltatott sztárja

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

Két éve nem lépett már színpadra Tompos Kátya – galéria

LELKIZŐ

"Lehet, kórház lesz a vége" - Britney Spears megszólalt újabb összeomlásáról

LELKIZŐ

Özönlenek jókívánságok, Sydney van den Bosch és vőlegénye nem is lehetne boldogabb

LELKIZŐ

Ismét gyászol a sztárvilág: elhunyt a Grease színésznője