Létrehozva: 2017.08.11.

Súlyos döntés: nem harcol tovább a rákkal a magyar sztár

A 69 éves elõadómûvész már négyszer legyõzte a rákot, most azonban már nem látja esélyesnek magát a betegséggel szemben.

Az elmúlt 10 évben Terry Black rengeten műtéten esett át, és kemoterápiával is kezelték. Kétszer diagnosztizálták mellrákkal, megküzdött a tüdőrákkal és a végbélrákkal, két éve pedig egy infarktuson is átesett. A sztár eddig minden betegséget legyőzött, most viszont úgy érzi, nincs kiút. Vállfájással ment orvoshoz, ott azonban kiderült, hogy kiújult a tüdőrákja.

„Már nem hagyom magamat megoperáltatni. Most időre van szükségem, hogy végiggondoljam, hogyan tovább. Dani 16, Fannika 13 éves. Én pedig még a legrosszabb esetben is élek egy évet. Öregebb lettem, nincs már meg bennem az a küzdőszellem. Kell egy kis idő, hogy lássam, mit kell tennem" - vallotta be a Blikknek.

„Áttétes a rák, a csontban is áttétet képez, ezzel már nem tudnak mit kezdeni! Minek műtsenek meg? Semmi értelme. Négy rákot már túléltem, azok külön voltak, ki lehetett operálni, ezt már nem, vége a dalnak” - tette hozzá lemondóan.

Black három éve költözött ki két nevelt gyermekével, Danival és Fannikával Németországba. Gerincsérve miatt döntött úgy, hogy külföldön kezelteti magát. Terry Black korábban huszonöt éven át lépett fel különböző bárokban és kabaréműsorokban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai változás: így néznek ki most a Született feleségek sztárjai - képek

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

ripost.hu

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

origo.hu

Mégis egy pár lehet a Házasság első látásra két sztárja - kép

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Demenciával küzdött, születésnapja előtt hunyt el a legendás színész

LELKIZŐ

"Ketrecbe zárt oroszlán" - romlik a helyzet, ezt már nem tudja titkolni Vilmos herceg

LELKIZŐ

Egy éve a trónon: megható felvétel került elő Károly királyról – videó

LELKIZŐ

3 hónapig lehetett édesanya, élete fájdalmáról vallott Vajna Timi