Létrehozva: 2017.09.21.

Megeredt a szája a bennfentesnek: 10 év után szakított a sztárpár

Bár már 2010-ben felbontották a jegyességüket, akkor még nem tudtak elszakadni egymástól. Most viszont rájöttek, hogy nem tudják megmenteni a kapcsolatukat.

Fergie és Josh Duhamel után újabb hollywoodi sztárpár döntött úgy, hogy külön utakon folytatják.

Rachel Bilson 10 évig volt együtt Hayden Christensennel, ám nem véletlen, hogy június óta nem készült róluk közös fotó. A két sztárszínész mindent megtett, hogy megmentsék a kapcsolatukat, de be kellett látniuk, hogy szerelmük végleg kihűlt.

"Rachel visszaköltözött Los Angelesbe, Hayden pedig Torontóban van. Már hónapokkal ezelőtt belátták, hogy nem tudnak tovább együtt élni"

- árulta el egy neve elhallgatását kérő bennfentes a US Weeklynek.

Rachel és az ifjú Darth Vaderként híressé vált Hayden 2007-ben ismerkedtek meg a Hipervándor című film forgatásán. Bár már 2008-ban eljegyezték egymást, esküvő helyett 2010-ben felbontották a jegyességet, és új életet kezdtek. Néhány hónappal később viszont rájöttek, hogy nem tudnak egymás nélkül élni, és újra összejöttek.

Mostani szakításuk viszont véglegesnek tűnik...

A kérdés csak az, hogy ki neveli tovább kétéves lányukat, Briar Rose-t.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiadták a riasztást: lecsap a vihar Magyarországra

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Itt vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Demenciával küzdött, születésnapja előtt hunyt el a legendás színész

LELKIZŐ

"Ketrecbe zárt oroszlán" - romlik a helyzet, ezt már nem tudja titkolni Vilmos herceg

LELKIZŐ

Egy éve a trónon: megható felvétel került elő Károly királyról – videó

LELKIZŐ

3 hónapig lehetett édesanya, élete fájdalmáról vallott Vajna Timi