Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2017.11.25.

Ezért halt meg magányosan Stadler József

Egyedül halt meg az akasztói juhász, hiába volt három gyermeke.

Egyedül halt meg az akasztói juhász, hiába volt három gyereke. Az ifjabb Stadlerek egyszerűen nem akartak apjuk árnyékában élni, főleg azután, hogy börtönbe zárták a családfőt.

Információink szerint, akárcsak a börtönévek alatt, halála előtt a kórházban  sem virrasztottak az ágya mellett.

Stadler József évekkel ezelőtt könnyek közt mesélt fájdalmáról, hogy sem a lánya, sem fiai nem látogatták meg a hosszú börtönévek alatt. Úgy tudjuk, Józsi bácsi a végső órákban is magára maradt. A vállalkozó többször ült börtönben, talán az ebből eredő szégyenérzet szakította szét a családot, és emiatt fordult el tőle Marietta, Milán és Zoltán. Pedig a vállalkozó imádta őket. Önéletrajzi könyvébe is több fotó is bekerült, amelyen egykor még boldogan ünnepelnek a családi összejöveteleken.

A börtönévek után azonban valami történt. Hogy mi, az kiderül a %Ripost% napilap szombati számából!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlaiékat is megzavarhatja az Eb-n a skót sztár lélegzetelállítóan szép kedvese - galéria

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

mindmegette.hu

Gyalogosként állt be a McDrive-ba egy magyar srác, ő sem hitte el, ami ezután történt

hirtv.hu

Női kézilabda BL - Esbjergben is kikapott, nem jutott négyes döntőbe a Ferencváros

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Elhunyt a Gyűrűk Ura és a Titanic színésze

LELKIZŐ

Nagy Melanie: „Egyedülálló anyaként fontos meghúzni a határokat”

LELKIZŐ

Hitéről vallott Peller Mariann: „Soha senkire nem szeretnék ráerőszakolni semmit”

LELKIZŐ

Eldőlt: Kulka Jánost választották a Nemzet Színészének