Létrehozva: 2017.11.10.

Sosem bocsát meg az anyjának Ambrus Attila!

A Viszkis, saját bevallása szerint, sokszor elnézte anyja tévedéseit, de jó ideje már hallani sem akar felõle.

Októberben töltötte be az ötvenet, így számot vetett az életével Ambrus Attila. A Viszkis rablóként elhíresült Ambrus a Best magazinnak vallott a jelenlegi életéről.

Attila ma már csak azt tartja fontosnak, hogy megtalálta azt a nőt, akivel családot alapíthat, ráadásul a hosszú börtönévek után is maradtak barátai annak ellenére, hogy személyiségéből adódóan kissé antiszociálissá vált.

Voltak nekem is csalódásaim, anyámat például lehúztam a térképről.

"Rendkívül korlátoltan gondolkodik, emiatt csak az ő világát látja hitelesnek, minden más elfogadhatatlan a számára. Amikor nem jött el az esküvőmre, megszűnt létezni számomra" - mondta el a Best magazinnak Ambrus, aki állítása szerint többször megbocsátott már az anyjának.

"Ezerszer megbocsátottam neki azt, hogy otthagyott másfél évesen. Erdélyben ugyanis az a szokás, hogy mindig a fiatal hajt fejet. De eljött az a pont, amikor már nincs megbocsátás. Túl öreg vagyok már ehhez."

Ambrus így a barátaival ünnepelte az ötvenedik születésnapját, ami három napon át tartott.

Ez is érdekelhet

origo.hu

15 színész, akik tragikus körülmények között haltak meg

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

ripost.hu

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Demenciával küzdött, születésnapja előtt hunyt el a legendás színész

LELKIZŐ

"Ketrecbe zárt oroszlán" - romlik a helyzet, ezt már nem tudja titkolni Vilmos herceg

LELKIZŐ

Egy éve a trónon: megható felvétel került elő Károly királyról – videó

LELKIZŐ

3 hónapig lehetett édesanya, élete fájdalmáról vallott Vajna Timi