Létrehozva: 2018.06.05.

42 éve halt meg Latinovits: Frenreisz Károly megdöbbentő dolgot állít

1976. június 4-én gázolta el Latinovits Zoltánt a Nagykanizsáról Budapestre tartó vonat, halálát ma is sok titok lengi körül.

Balatonszemesen minden évben megemlékeznek arról a szomorú június 4-ről, amikor Latinovits Zoltánt halálra gázolta a Nagykanizsáról Budapestre tartó vonat. Sokáig nem lehetett tudni, mi vezetett a tragédiához.

Ennek egyik oka az, hogy a vonatvezető tanúvallomásához nem lehetett hozzáférni évtizedeken át. A fontos dokumentumot közel negyven évvel a történtek után kapta kézhez a színészlegenda testvére, Frenreisz Károly. A papírt azóta féltve őrzi, mert szerinte valakik valamiért azt akarták, hogy ne derüljön ki az igazság.

"Hosszú ideig a zsebemben tartottam, de most már elzártam egy biztonságos helyre. Azért féltettem és féltem ennyire, mert bizonyos embereknek az volt az érdekük, hogy ne kerüljön elő. Évtizedeket kellett várni, hogy megkapjam, csupán két évvel ezelőtt jutottam hozzá. Valakiknek bizto­san volt valamilyen okuk rá, hogy ne kerüljön elő"

- mondta a Borsnak a zenész.

A zenész nem tért ki rá, végül miként jutott a dokumentumhoz, azt pedig ő sem tudja, ki és miért rejtegette. A lapnak elmondta, hogy Latinovitsnak semmi oka nem volt az öngyilkosságra, de a dokumentumból egyértelműen kiderül, hogy szándékosan vetett véget életének.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Presser Gábor és Koncz Zsuzsa árulásai – megszólal Nagy Feró

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 7.: a Mérleg észrevesz valamit, amit más nem, a Skorpió megállíthatatlan

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Demenciával küzdött, születésnapja előtt hunyt el a legendás színész

LELKIZŐ

"Ketrecbe zárt oroszlán" - romlik a helyzet, ezt már nem tudja titkolni Vilmos herceg

LELKIZŐ

Egy éve a trónon: megható felvétel került elő Károly királyról – videó

LELKIZŐ

3 hónapig lehetett édesanya, élete fájdalmáról vallott Vajna Timi