Létrehozva: 2018.06.21.

Nem ezt akarhatta, mégis ilyen temetése lesz Paudits Bélának

Kiderült, hogy a színmûvész már évekkel ezelõtt végrendelkezett az életérõl szóló könyvben.

A Farkasréti temető Makovecz-ravatalozójában június 28-án, 9 óra 45-kor búcsúztatják Paudits Béla Jászai Mari-díjas színművészt, aki életének 69. évében hunyt el. A színészt a Madách Színház saját halottjának tekinti, és intézkedik temetéséről.

A Story magazin információi szerint azt tervezik, hogy a temetésen a József és a színes szélesvásznú álomkabát című musical egyik betétdala is hallható lesz majd – ebben játszott sokáig főszerepet Paudits.

Bár a színész hivatalos végrendeletéről egyelőre sehol nem írnak, a Story szerint Paudits már évekkel ezelőtt végrendelkezett az életéről szóló könyvben, amiben azt írta:

"Nem akarok temetést, sőt semmilyen temetést nem akarok. Aki szeret, őrizzen meg a szívében, de senki ne tolongjon a koporsóm mellett egy könnycseppet morzsolgatva, ha soha nem szánt, amíg életben voltam. Azt akarom, hogy a testemet egy olyan jeltelen tömegsírba dobják, mint azokét, akik névtelenül haltak meg. Aki pedig emlékezni akar, emlékezzen."

Ez is érdekelhet

origo.hu

Veszélyes túra az andalúziai El Caminito del Rey

origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

vg.hu

Öveket becsatolni, most szólhat csak igazán nagyot az OTP-rakéta

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

travelo.hu

Romantikus autós túrák Európa legszebb útvonalain - Tartsatok velünk!

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

3 hónapig lehetett édesanya, élete fájdalmáról vallott Vajna Timi

LELKIZŐ

Petra gyászol: ilyen kapcsolatban volt a Házasság első látásra sztárja az elhunyt fitneszedzővel

LELKIZŐ

Elhunyt a Gyűrűk Ura és a Titanic színésze

LELKIZŐ

Nagy Melanie: „Egyedülálló anyaként fontos meghúzni a határokat”