Létrehozva: 2018.08.28.

Így nem lehet élni: fájdalmas döntést hozott Klapka György özvegye!

Az aranyember feleségét fájó emlékek kötötték a Normafa utcai ingatlanhoz, melyben férjével élt, így úgy döntött, leszámol a múlttal.

Megvált a rengeteg emléket idéző, Normafa utcai otthonától Klapka György özvegye.

Marika számára fájdalmas volt már egyedül élni az óriási ingatlanban, ahol minden a másfél évvel ezelőtt elhunyt férjére emlékeztette, ezért nyár elejére megvált az impozáns háztól.

"Már el is költöztem a villából. Fájt a szívem, hiszen sok szép évet éltünk itt Gyurival. Ám sajnos az emlékek keserűséggel is járnak, fájdalmas volt nekem itt egyedül ebben a nagy házban. Sosem felejtem el a férjem, nem is akarom, de itt minden rá emlékeztet, így nem lehet élni" - fogalmazott a Blikknek Marika.

Az asszonynak ráadásul az egészsége is megromlott, szívbetegsége miatt sok időt tölt kórházban. Életét ráadásul az is nehezíti, hogy két vér szerinti gyermekén és néhány barátján kívül nem számíthat senkire, még egykori családjára, Klapka gyermekeire sem.

"A fiamon, a lányomon és pár barátomon kívül nem sokan néznek felém, de nem haragszom senkire, már csak békét akarok. Előfordult, hogy rosszul lettem itthon, még az a szerencse, fel tudtam hívni a lányomat, jöjjön át. Féltem egyedül, nehogy valami baj történjen, és akkor magatehetetlenül maradok" - szomorkodott az özvegy.

Ám, mióta kiköltözött a villából, Marika sokkal jobban érzi magát.

"Örülök, hogy új otthonba költözhettem. Mindenem megvan, amire szükségem lehet, nem kell aggódnom."

A Blikk által megkérdezett ingatlan szakértő szerint Klapka özvegye 150-200 millió forintot is kaphatott az ingatlanért, mivel az kiemelt helyen van, ráadásul hatalmas és óriási kerttel rendelkezik.

origo.hu

Itt tud szavazni a K&H Mozdulj! - az év tesitanára játék Vas vármegyei jelöltjeire! (Nagyiskolák)

origo.hu

Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

mandiner.hu

Hat országra nagyon megharagudtak az ukránok – Magyarország is köztük van

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

vg.hu

Érettségi: a diákok már űzik a harmadik nagyvadat – elkezdődött a történelem írásbelije

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek az életébe boldogságot hoz a Bika újhold

ripost.hu

Ennek a 3 csillagjegynek érzelmi tisztulást hoz a Bika újhold

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Özönlenek jókívánságok, Sydney van den Bosch és vőlegénye nem is lehetne boldogabb

LELKIZŐ

Ismét gyászol a sztárvilág: elhunyt a Grease színésznője

LELKIZŐ

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott

LELKIZŐ

Nagy Ő Virág vigasztalhatatlan: „Semmi sem lesz olyan, mint ezelőtt”