Létrehozva: 2018.08.14.

Pataky Attila elképesztő bejelentést tett elhunyt édesanyjáról

Elõször beszélt errõl az EDDA spirituális beállítottságú frontembere.

Évek óta rendszeresen beszélget édesanyjával Pataky Attila, pedig Vani néni már több mint 4 éve nincs köztünk.

Az EDDA frontembere ugyanis a földönkívüliek mellett a szellemvilággal is tartja a kapcsolatot, így szerinte teljesen természetes, hogy gyakran kikéri anyja tanácsait.

"Édesanyámmal tudok kommunikálni. Nagyon szoros volt a kapcsolatunk, és ez a halála után sem változott. Telepatikus úton kommunikálunk, érzem a jelenlétét. A segítségét szoktam kérni nagy életfeladatok előtt, de emberismeretben is kisegít. Sokszor egész hosszan. Még az életében megígérte, hogy mindig segíteni fog, és ezt most be is tartja"

- kezdte a Borsnak a rocker, majd így folytatta:

"Nyugalmat ad, hogy tudom, mi vár rám odaát, hiszen édesanyám pontosan el tudja mesélni. Nem lenne megrázó az sem, ha most vége lenne az életemnek, hiszen tudom, csak vendégek vagyunk ebben a földi létünkben, különben halhatatlan fénylények vagyunk. Csak a karmára kell figyelni, vagyis arra, hogy minden szándékunk és szavunk megmarad és lerakódik. Ebben is tud segíteni anya."

Pataky szerint egyébként messze nem ő az egyetlen, aki fel tudja venni a kapcsolatot a szellemvilággal, igaz, a legtöbb ember titkolja ezt a képességét, mert cikinek érzi.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Újabb, megrázó hír érkezett Károly királyról

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

life.hu

Bridgerton-körmök: ez a trend meghozza az étvágyat az új évadhoz

vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

travelo.hu

Mintegy 70 utas lett rosszul a Frankfurtba tartó gépen

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Demenciával küzdött, születésnapja előtt hunyt el a legendás színész

LELKIZŐ

"Ketrecbe zárt oroszlán" - romlik a helyzet, ezt már nem tudja titkolni Vilmos herceg

LELKIZŐ

Egy éve a trónon: megható felvétel került elő Károly királyról – videó

LELKIZŐ

3 hónapig lehetett édesanya, élete fájdalmáról vallott Vajna Timi