Létrehozva: 2018.11.29.

Fájdalmas vallomás: tragédia után komoly döntést hozott Nótár Mary

Az énekesnõ egy évvel ezelõtt, szenteste vesztette el imádott édesanyját, akinek a halálát a mai napig nem tudta teljesen feldolgozni.

Fájdalmas az idei karácsony gondolata Nótár Mary számára, hiszen szenteste lesz pontosan egy éve, hogy váratlanul elveszítette imádott édesanyját. 

Az énekesnő december 24-én még vidáman beszélgetett az asszonnyal, aki tizenöt perccel később agyvérzést kapott, és elhunyt.

Mary a munkába temetkezve próbálja feldolgozni imádott édesanyja hiányát.

"Ez életem legfájóbb vesztesége. Édesanyám minden órában jelen van az életemben, és nincs olyan pillanata, hogy ne jutna eszembe.

Mai napig az asztalomon ég a gyertya az emlékére az otthonomban.

Akkor a Sztárban Sztár meg egy kicsi műsorban szerepeltem. Siettem a műsor főpróbájára, de előtte felhívtam. Megbeszéltük a karácsonyi programot, és hogy hétfőn együtt leszünk. Emlékszem, nagyon nevetett, mert éppen akkor kértek fel a Vigyázat, szülővel vagyok! című tévés produkcióba, ahol neki is szerepelnie kellett. Azon mulattunk, hogy mennyire visszahúzódó, azt sem szerette, ha fotózzák. Így búcsúztunk el, vidáman nevetve, aztán indultam a próbára" - emlékezett vissza a Story magazinban Mary, aki tizenöt perccel a hívás befejezése után borzalmas hírt kapott.

"Tizenöt perc múlva hívott a húgom, hogy anyu agyvérzést kapott. Már megérkeztek a mentők, de anyu nem tért magához."

Mary szerint van valami jelentése annak, hogy az asszony éppen szenteste hunyt el, ezért úgy döntött, ezentúl új alapokra helyezi az életét.

"Fájni fog az összes nélküle töltött ünnep. Eldöntöttem, hogy december 24-ét mostantól az ő emlékének szentelem, akkor sohasem vállalok fellépést" - jelentette ki az énekesnő.

origo.hu

"A világ legszexisebb nője": őrjítően dögös bombázó az olasz sztárfocista gyönyörű magyar felesége - képek

origo.hu

Újra együtt Stana Alexandra és egykori párja

borsonline.hu

Szenzációs gólyahírt jelentett be Csuti szerelme: kisbabával bővül a család

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

life.hu

Met-gála 2024: táncuk is bizonyítja, még mindig lángol a szerelem Nicol Kidman és férje között - Fotó

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

origo.hu

Újabb ország kezd nukleáris hadgyakorlatba, egy lépésre az atomháború

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

"Lehet, kórház lesz a vége" - Britney Spears megszólalt újabb összeomlásáról

LELKIZŐ

Özönlenek jókívánságok, Sydney van den Bosch és vőlegénye nem is lehetne boldogabb

LELKIZŐ

Ismét gyászol a sztárvilág: elhunyt a Grease színésznője

LELKIZŐ

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott