Létrehozva: 2018.12.13.

Pszichológus segítségével gyógyul az operett sztárja

Másfél hónap kihagyás után szombaton visszatér a színpadra Kálloy Molnár Péter. A színészt október 28-án mentõ vitte kórházba egy elõadásról...

Az azóta eltelt hetekben átalakította az életét, valamint szakemberekhez fordult, hogy az élettől kapott komoly figyelmeztetéssel élni tudjon. Eldönteni ugyanis könnyű, hogy az ember a sokk után megváltoztatja a mindennapokat, a gyakorlathoz azonban segítség kell.

Járok egy tanfolyamra, ahol egy dietetikus és egy pszichológus segít abban, hogyan is kell tényleg életmódot váltanom – árulta el Kálloy Molnár Péter, aki szerint szüksége volt a lelki segítségnyújtásra is. – Amikor az embert az élet 48 évesen szembesíti olyan dologgal, amelyeket sokkal idősebbek szoktak átélni, az nem egyszerű... Úgy döntöttem, tanulok belőle, kihasználom az új esélyt. Nem tehetek mást!

A színművésznek a legnehezebb feladatot a dohányzás elhagyása jelenti. Bár amióta kórházba került, nem gyújtott rá, ehhez hatalmas erőre van szüksége.

- Tizenhárom évig dohányoztam, de október 28-a óta egy szálat sem szívtam. Bevallom, minden változást jól viselek, könnyen lemondok akár a sertéshúsról vagy a koffeinről is, de cigi nélküli élet nagyon nehéz. Most azzal csapom be a szervezetem, hogy a koffeinmentes kávé mellé a keverőpálcikát rágcsálok, bár a legjobb az lenne, ha a dohányzásra emlékeztető mozdulatot is elfelejteném – árulta el a színész a Blikknek, akit a Caveman című darab próbája előtt kérdeztek állapotáról a Hatszín Teátrumban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ferenc pápa a háborúval kapcsolatban üzent

origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

life.hu

"Megszakad a szívem, a poklot éli meg Katalin és Vilmos" - nyilatkozta a család ruhatervezője

hirtv.hu

Nem akárhogy kívánt sok sikert Orbán Viktor az érettségizőknek + videó

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

vg.hu

Öveket becsatolni, most szólhat csak igazán nagyot az OTP-rakéta

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Demenciával küzdött, születésnapja előtt hunyt el a legendás színész

LELKIZŐ

"Ketrecbe zárt oroszlán" - romlik a helyzet, ezt már nem tudja titkolni Vilmos herceg

LELKIZŐ

Egy éve a trónon: megható felvétel került elő Károly királyról – videó

LELKIZŐ

3 hónapig lehetett édesanya, élete fájdalmáról vallott Vajna Timi