Létrehozva: 2019.01.25.

Gyermekkori drámája meghatározta Ördög Nóra életét

A mûsorvezetõ úgy gondolja, születési rendellenessége állhat annak hátterében, hogy élete minden pillanatában a tökéletességre törekszik.

Ördög Nóra eddig sosem beszélt arról, hogy úgynevezett dongalábbal született. Emlékei ugyan nincsenek az akkor történtekről, de úgy gondolja, egész életét befolyásolta a könnyen korrigálható, ugyanakkor minden szülő számára ijesztő rendellenesség. Erről Kandász Andreának mesélt a Szülőszoba című műsorban.

"Én dongalábbal születtem, tehát befelé fordulva volt az egyik lábam. Azt hiszem, a jobb lábam. Ez egy nagyon komoly traumatikus dolog volt nyilván az én anyukámnak, akinek én voltam az első gyereke, és gyakorlatilag megszületett a kislánya, akit rettenetesen vártak. És a szülés utáni első élménye az, hogy a gyerekkel valami baj van, a gyerekkel valami gáz van. Nem vittek oda rögtön, kiderült, hogy nem vagyok tökéletes."

Így választ kaptam egy csomó dologra is, végül is az életem egy csomó fronton arról szól, hogy én azt próbálom bizonyítani, hogy márpedig én tökéletes vagyok.

"Ez nyilvánvalóan valahogy innen is eredhet. Nekem erről nincsenek valós emlékeim, mert ezt egy gipszizmával korrigálták"

– mondta Ördög Nóra.  

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

life.hu

Victoria Beckham ilyen valójában: kitálaltak a zárt ajtók mögötti viselkedéséről

hirtv.hu

Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont

metropol.hu

Most érkezett: baleset történt, erre készüljenek a 4-es 6-os villamos utasai

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. május 4-10.: a szerdai újholdnál megtalálhatjuk a közös nevezőt

magyarnemzet.hu

Jövő héten érkezik a végrehajtó, bezárhatják a legendás budavári cukrászdákat

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Demenciával küzdött, születésnapja előtt hunyt el a legendás színész

LELKIZŐ

"Ketrecbe zárt oroszlán" - romlik a helyzet, ezt már nem tudja titkolni Vilmos herceg

LELKIZŐ

Egy éve a trónon: megható felvétel került elő Károly királyról – videó

LELKIZŐ

3 hónapig lehetett édesanya, élete fájdalmáról vallott Vajna Timi