Létrehozva: 2019.03.10.

Szívszorító, feleségének könyörgött halála előtt a legendás énekes

Helyre akarta hozni a kapcsolatukat, de a fiatal nõ nem tágított döntésétõl. Keith Flint végül felakasztotta magát.

Mint azt megírtuk, váratlanul véget vetett életének a Prodigy énekese, Keith Flint. Az is kiderült, hogy a feleségével történő szakításon nem tudta túltenni magát, a végsőkig reménykedett a békülésben.

A 49 éves Keith öngyilkossága előtt többször is könyörögve hívta fel 31 éves szerelmét, hogy hozzák helyre kapcsolatukat - írja a The Sun. A sztár mindenáron békülni akart, de a 31 éves Mayumi Kai többé nem akart együtt lenni vele. A pár egyébként tavaly szakított, mostanra pedig házuk eladósorba került.

Az ismerősök szerint az énekes megpróbálta lelassítani az ingatlan eladásának folyamatát is, hogy időt nyerjen és újra feleségével lehessen. Mayumi azonban nem akart hozzá visszatérni, amiért nem hibáztatják. Keith valószínűleg ezután úgy érezte, nélküle nem tudja folytatni az életét.

A sztár nem sokkal a halála előtt egyébként kiegyensúlyozottnak tűnt. Futóversenyre ment, sőt egy étteremben is látták, amint az edzőjével ebédelt és fesztelenül beszélgetett. De ez csak a látszat volt...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

borsonline.hu

„Tiszta apja ez a gyerek” – megmutatta ritkán látott gyermekét Kulcsár Edina

mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

life.hu

Katalin hercegné csak egy feltétellel hajlandó találkozni Harryvel

hirtv.hu

Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont

origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

astronet.hu

Az Isteni Kegyelem angyala védelmez minket május 6. és 10. között

ripost.hu

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Demenciával küzdött, születésnapja előtt hunyt el a legendás színész

LELKIZŐ

"Ketrecbe zárt oroszlán" - romlik a helyzet, ezt már nem tudja titkolni Vilmos herceg

LELKIZŐ

Egy éve a trónon: megható felvétel került elő Károly királyról – videó

LELKIZŐ

3 hónapig lehetett édesanya, élete fájdalmáról vallott Vajna Timi