Öngyilkos akart lenni, kórházba került a magyar színésznő - először beszélt róla Sáfár Anikó

Vágyott a boldogságra, ezért nem adta fel, háromszor is férjhez ment Sáfár Anikó. Ám ahhoz, hogy teljesüljön min­den álma, meg kellett járnia a poklot.

"A szüleim irigylésre méltóan szépen éltek, és úgy gondoltam, meg tudom valósítani ugyanazt – mesélte a történetét a színésznő a Borsnak. – Igyekeztem azt nyújtani a párjaimnak, amit otthon láttam, mégsem sikerült, mert nem lettünk egyenrangú partnerek. Ad­tam mindent, nem kaptam semmit. Mindig abban bíztam, hogy ez majd változik, de nem változott. Az első férjem filmrendezőnek készült, végül tanár lett. A Vasvári Pál Nevelőotthonban laktunk a Budakeszi úton. Tizennyolc éves voltam, és nagyon tet­szett, hogy a gyerekek Anikó néninek szólítanak. Ez a házasság azért ért véget, mert rájöttem, színésznő akarok lenni, nem otthon ülő háztartásbeli. A férjem azt akarta, legyek csak az ő kis felesége, ne menjek sehova. Sokat vívódtam, míg el­döntöttem, felbontom a há­zas­ságomat. Mind a kétszer én léptem ki".

"A gyerekem akartam nevelni, nem a férjem"

"A második férjem operatőr volt, tőle született a lányom. Na­gyon szerettem, de egy idő után úgy gondoltam, inkább a gyerekemet nevelem, mint a férjemet. Rengeteget turnéztam, ültem a buszon déltől éjjel kettőig nap mint nap. Amikor hajnalban hazaértem, mondta, hogy Ancsika, én még nem ettem. Pedig teli volt a hűtő, mindig főztem, ahogy ma is. A kisgyerekünkkel anyukám foglalkozott, ő pedig… hát élte az életét, míg én ül­tem a buszon. Nagyon pipa voltam, azt mondtam, ennyi. De nem baj, mert lett tőle egy fantasztikus lányom, majd két gyönyörű unokám".

Elvett szerepek

Anikó hiába volt fiatal, álomszép, ebben az időben nemcsak a magánéletében, de a hivatásában sem találta meg, amit ke­resett. Például elhívták egy azóta legen­dássá vált nagy mozifilm egyik főszerepére, de négy nappal a forgatás előtt el­vették tőle a sze­repet. Színházában, a Tháliában csak beugróként al­kalmazták, ha valaki megbetegedett.

"Kétségbeestem, csak az járt a fejemben, ne legyek alkoholista, ne legyek öngyilkos. Meg kellett tanulnom, hogy mindent el kell engedni, mert volt olyan időszakom a hetvenes években, amikor kórházba ke­rültem. Nem szedtem be gyógyszert, más módszert alkalmaztam. Direkt nem vigyáztam, pontosan tudtam, mivel tudom kinyírni magam, olyan sokszor voltam már beteg. Rengeteget dolgoztam, vizes mellhártya-, tüdőgyulladás, szívizomgyulladás lett a vége. El akartam pusztítani magam, de mielőtt sikerült volna, idegösszeomlást kaptam. Napokig altattak, hat hétig nem engedtek ki a kórházból. Akkor még nem sikerült feldolgoznom a velem történteket, inkább meg akartam halni. Ez az első házasságom vége és a második előtti időszak – fonja össze maga előtt a karját. – A szakmai életemmel is baj volt, betettek egy fiókba, amiből azt éreztem, nem tudok kijönni soha az életben. Ez olyan konfliktusokat generált bennem, hogy a legszívesebben eltávoztam volna ebből a világból. Meg kellett tanulnom elengedni a rosszat".

Harmadik férjével, Berecz Jánossal egy rendezvényen találkozott, azóta elválaszthatatlanok. Több mint harminc éve él­nek boldog há­zas­ság­ban.