Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2019.07.24.

A melle miatt támadták Király Viktor kedvesét: keményen visszaszólt

A mûsorvezetõt egy kommentelõ nagyon felháborította.

Virág Anita bevállalta! A fiatal lány saját maga szerint sem éppen a nagymellűek táborát erősíti, de ő épp így szereti a testét, vőlegénye, Király Viktor pedig egyenesen rajong érte.

A kecskeméti lány egy nem mindennapi mozgalmat indított el a közösségi oldalán, aminek köszönhetően több száz levél érkezett hozzá olyanoktól, akiknek komoly problémát jelent, hogy a mellük nem éppen a legnagyobb.

"Engem is csúfoltak régen a suliban, volt, hogy én is takargattam magam, de mostanra elfogadtam, hogy nem nőtt nagyobbra, nekem ennyi cici jutott" – nyilatkozta a Blikknek Anita, aki nem mellesleg modellként is dolgozik. A kebeltéma néhány kommentelő miatt került most terítékre, többen a kis melle miatt kezdték ki a szépséget.

"Megkaptam, hogy elöl deszka, hátul léc vagyok, túl apró a cicim és a többi. Egyáltalán nem tapostak ezzel a lelkembe, mert én úgy szeretem magam, ahogy vagyok. Viktornak is így tetszem, ekkora mellel, de én még egyetlen férfitől sem hallottam azt, hogy a kis mellű nőket ne szeretnék. Sőt, valakinek pont ez jön be" – magyarázta az énekes menyasszonya, hozzátéve: nagyon örül, hogy feldobta ezt a témát az Instagramon, kiderült, hogy fontos erről beszélni.

"Nagyon felbosszantott, különösen az egyik hozzászóló. Azt éreztem, ki kell állnom magamért, a posztom után meg kiderült, hogy rengeteg nő nevében szólaltam fel. Megszámlálhatatlan levél érkezett. Van, amelyiket olvasva a sírás szélére kerültem, mert egy lány azt írta, undorodik magától. Viktortól elnézést is kértem, amiért most néhány napig állandóan a telefon lesz a kezemben".

Anitának ugyanis rengetegen öntik ki a lelküket, fotót küldenek magukról, köszönetet mondanak neki, de akad, aki a melltartóvásárláshoz is segítséget kér, hogy melyik is a megfelelő darab az ő méretére.

"Nagyon jó érzés kering most bennem. Örülök, hogy sok lánynak segíthettem abban, hogy elfogadja magát" – tette hozzá Anita, aki elmondta, ő sosem nagyobbítaná meg a mellét, mert egyrészt semmi baja a méretével, másrészt idegenkedik a szilikontól. Anita a Blikknek elárulta, nem ítél el senkit, aki plasztikáztat, de személy szerint ő maga a természetesség híve.

Weisz Fanni is állást foglalt a témában

A felbolydulás láttán Weisz Fanni sem bírta ki szó nélkül, kis mellű szépségként ugyanis szintén magáénak érezte a té­mát, és elsőként szólt hozzá kolléganője gondolataihoz, a Borsnak pedig ki is fejtette, ő hogyan éli meg, hogy a természet nem áldotta meg dús keblekkel.

"Mintha mindenki tökéletes lenne, manapság úgy kritizál mindenki mindenkit. Persze, ez a legegyszerűbb, és „biztos nem irigység áll mögötte”! – kezdte a siket szépségkirálynő, aki kritika ide vagy oda, elégedett a külsejével.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Válságba került Jennifer Lopez és Ben Affleck házassága

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

mandiner.hu

Simán győzött, és még picit reménykedhet a Liverpool

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Így ültesd át végleges helyére a paradicsompalántát, hogy bő termésed legyen

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Elhunyt a Gyűrűk Ura és a Titanic színésze

LELKIZŐ

Nagy Melanie: „Egyedülálló anyaként fontos meghúzni a határokat”

LELKIZŐ

Hitéről vallott Peller Mariann: „Soha senkire nem szeretnék ráerőszakolni semmit”

LELKIZŐ

Eldőlt: Kulka Jánost választották a Nemzet Színészének