Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2019.08.30.

Forgatáson lett rosszul az énekesnő: durva, mi derült ki az egészségéről

A 37 éves Kelly Clarkson az utóbbi időben több betegséggel is megküzdött, de férje végig mellette állt.

Kelly Clarkson egy interjúban árulta el a People magazinnak, hogy a The Voice májusi élő adásában egy „óriási ciszta robbant fel” a petefészkén. Az énekesnő olyan súlyos fájdalmakat élt át, hogy kollégája, Blake Shelton karjába kellett kapaszkodnia.

Fotó: Profimedia

Ott még csak annyit tudott, hogy „valami nincs rendben”. Később derült ki, hogy ciszta robbant fel a petefészkén. Azelőtt egy héttel pedig vakbélgyulladása volt a sztármaminak, amikor Billboard díjátadón vett részt.

Az interjúban elmondta, hogy férje az ő kősziklája, aki mindenben támogatja. Elárulta, hogy új talk show-jára menedzsere beszélte rá, de ő így is minden szabadidejét két gyermekének szenteli. A gyerekeket anyukájuk viszi iskolába, és közösen fekteti le férjével, Brandon Blackstockkal esténként ötéves kislányát, Rivert, valamint hároméves fiát, Remingtont – írja a Daily Mail.

origo.hu

A Bayern München elbukta a Bundesliga második helyét is

origo.hu

Agresszív baloldali fiatalok tomboltak és vertek rendőröket

borsonline.hu

„Több pénzt kért...” – Hajdú Péter kitálalt, 45 millióért lépett volna a ringbe az RTL sztárja

hirtv.hu

Míg Magyarországot bírálja Brüsszel a kínai elnök látogatása miatt, addig Franciaországot nem kritizálja + videó

ripost.hu

Újabb pofon: Vilmos herceg elutasította Harry herceg kérését

magyarnemzet.hu

„Nem lenne helyes” – Dárdai Pál az utolsó berlini meccse előtt

origo.hu

Drámai hír érkezett Ukrajnából, Zelenszkij nem várt lépést tett

mindmegette.hu

Patkánydarabokat találtak a szeletelt kenyérben: több, mint 100 ezer csomaggal hívtak vissza

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

„Ezek a szemek” - Tóth Gabi egyenesen a kamerába tolta hatalmas mellét – Fotó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

"Ez egy borzalom" - sokkoló levelet kapott a TV2 kilakoltatott sztárja

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

Szívszorító fotó, a temetőből jelentkezett Vajna Timi

LELKIZŐ

Két éve nem lépett már színpadra Tompos Kátya – galéria

LELKIZŐ

"Lehet, kórház lesz a vége" - Britney Spears megszólalt újabb összeomlásáról

LELKIZŐ

Özönlenek jókívánságok, Sydney van den Bosch és vőlegénye nem is lehetne boldogabb