Létrehozva: 2019.08.13.

Kilátástalan helyzetbe került Paudits Béla barátja, mindenét elveszítheti

Az egy évvel ezelőtt elhunyt színészt egy János nevű férfi ápolta haláláig. Most ő lakik Paudits budai ingatlanában, ám úgy tűnik, már nem sokáig.

Nagy bajba került Paudits Béla legjobb barátja, János. A férfi évtizedeken keresztül ápolta a Jászai Mari-díjas színészt, és együtt is élt vele annak budai otthonában. Az apró lakásra azonban igényt tart Paudits egyetlen gyermeke, Emília is, így könnyen lehet, hogy Jánosnak el kell adnia az ingatlant.

A hagyatéki eljárás során ugyanis az a döntés született, hogy az értékbecslés után az érték fele, több mint tízmillió forint Emíliát illeti, tehát Jánosnak el kell adnia a lakást – írja a Story magazin.

Fotó: Markovics Gábor

Ha János záros határidőn belül nem tudja kifizetni Emíliát, az ingatlant elárverezik a feje fölül. Hiába írt Paudits több végrendeletet is, és hiába tanúsítják rengetegen, hogy mindenét a barátjára akarta hagyni, mivel az apaságról nem lehet jogszerűen lemondani, Emíliának jár a köteles rész.

„Valahogy el kéne adnom ezt a lakást, de lehetőleg úgy, hogy ne kelljen kiköltöznöm belőle halálomig. Fogalmam sincs, mi lesz” – kesergett a férfi.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

travelo.hu

A Yellowstone Nemzeti Park egyik forrásba esett egy férfi, esélye sem volt a túlélésre

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Demenciával küzdött, születésnapja előtt hunyt el a legendás színész

LELKIZŐ

"Ketrecbe zárt oroszlán" - romlik a helyzet, ezt már nem tudja titkolni Vilmos herceg

LELKIZŐ

Egy éve a trónon: megható felvétel került elő Károly királyról – videó

LELKIZŐ

3 hónapig lehetett édesanya, élete fájdalmáról vallott Vajna Timi