Létrehozva: 2019.09.17.

Megrázó hír: belehalt betegségébe a Szigligeti Színház 36 éves színésznője

A színésznő súlyos betegségben szenvedett, és hosszan tartó küzdelméből végül nem került ki győztesen.

Hosszan tartó súlyos betegség után hétfőn elhunyt Ababi Csilla színművész, a nagyváradi Szigligeti Színház társulatának tagja. A megrázó hírről a színház tájékoztatott közösségi oldalán.

„Fájó szívvel tudatjuk, hogy kedves barátunk és megbecsült munkatársunk, Ababi Csilla, a Szigligeti Társulat tagja, hosszan tartó súlyos betegség után ma elhunyt. Emlékét örökké szívünkbe zárjuk” – írták.

Ababi Csilla 1983. július 19-én született Nagyváradon. Tanulmányait a marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen végezte, majd a Francics Hubic Művészeti Iskola canto szakán tanult. 2006-tól a Szigligeti Színház társulatának tagja. 2007-től az Oberon Kulturális Egyesület alapító tagja. 2016-ban Földes Kati-díjjal tüntették ki, valamint megkapta a Szigligeti Társulat legjobb női főszereplőjének járó Nívódíjat – írja a Maszol.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

origo.hu

Szexpartnereket toborzott Magyar Péter jelöltje

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Megszakad a szív: Így néz ki a temetés után bő két héttel Tordy Géza sírja – fotó

LELKIZŐ

Demenciával küzdött, születésnapja előtt hunyt el a legendás színész

LELKIZŐ

"Ketrecbe zárt oroszlán" - romlik a helyzet, ezt már nem tudja titkolni Vilmos herceg

LELKIZŐ

Egy éve a trónon: megható felvétel került elő Károly királyról – videó