Létrehozva: 2019.10.22.

Egyetlen út áll Terry Black gyermekei előtt, nehéz döntést hoztak meg

A magyar előadóművész Németországban élt a két gyerekkel, akik a halála után szembesültek azzal, mekkora adósságot hagyott hátra.

Életük végéig eladósodott volna a 18 éves Dani és a 14 éves Fanny, Terry Black előadóművész két árván hagyott nevelt gyermeke, ha nem mondanak le az örökségükről.

Fotó: Facebook

Örökbefogadójuk egy hónapja, egy szívműtét után kapott infarktust, majd halt meg egy német kórházban. Terry a gyerekeket az utolsó pillanatokig burokban nevelte, így azok nem is tudták, mennyire súlyos az anyagi helyzetük. Ám kiderült, hatalmas összegű bankhitel, befizetetlen számlák gyűltek halomban amellett, hogy apjuk nyolc hónapja lakbért sem fizetett.

„Ahogy Terry papírjait átnéztük, sajnos kiderült, összesen nagyjából százezer euróra, azaz mintegy 33 millió forintra rúgnak a mindenféle tartozások. Fanni még kiskorú, úgyhogy neki a gyámhivatal intézi az örökségről való lemondását” – magyarázta a helyzetüket Árvai Mónika, akit még életében jelölt meg Terry Black, hogy gondoskodjon a gyerekekről. Daninak azonban magának kellett ezt megtennie.

„Még iskolába járok, így nem vagyok keresőképes, ezért szükséges a gyámsági felügyelet, de két hete nagykorú lettem, ezért lemondhattam az örökségről, ami valójában egy hatalmas adósság. Apura nem haragszunk, de nem tudtuk, hogy ilyen nagy bajban vagyunk” – mondta a Blikknek Dani.

Az örökségről való lemondással Terry tartozásai már nem szakadnak a gyerekek nyakába, ám 4000 eurót (1,3 millió forint) mindenképpen elő kell teremteniük ahhoz, hogy a nevelőapjukat a végakarata szerint temettethessék el, és ne kerüljön közösségi sírba Németországban.

„Itt van a mama urnája, apu azt akarta, ha meghal, a hamvaikat együtt szórják szét Magyarországon. Sikerült elintézni, hogy ne kerüljön szociális temetéssel közös sírba, de a teste még a kórházban van, és naponta növekszik a túltárolás költsége. Ezeket nekem számlázzák ki” – csuklott el Dani hangja. „Plusz, ha igazolom, hogy rendeztem az itthoni szertartás díját, akkor elhamvasztják aput és hazaszállíttatják a hamvait. Ez körülbelül egymillió forintnyi euróba kerül majd, de teljesíthetem a végakaratát” – mesélte Dani, aki hálás Mónika segítségéért, mert a német hatóságoktól eddig semmilyen támogatást nem kaptak, az asszony vett ruhát nekik a temetésre is. „Rettenetes elveszíteni aput, aki nekünk mindkét szülőt jelentette, de a lelki teher a legfájdalmasabb, hogy nem tudjuk még eltemetni sem” – vallotta be.

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

borsonline.hu

Hódi Pamela rózsaszín lufival jelentette be a szenzációs hírt: jön a harmadik

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

origo.hu

Mikes Anna elképesztő formában, a legrövidebb szoknyájában tért vissza

travelo.hu

Narancsszínű porban úszott a versailles-i kastély tükörterme

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Özönlenek jókívánságok, Sydney van den Bosch és vőlegénye nem is lehetne boldogabb

LELKIZŐ

Ismét gyászol a sztárvilág: elhunyt a Grease színésznője

LELKIZŐ

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott

LELKIZŐ

Nagy Ő Virág vigasztalhatatlan: „Semmi sem lesz olyan, mint ezelőtt”