Létrehozva: 2019.11.05.

Megszólalt Terry Black, a síron túlról még utoljára üzent valamit

Az előadóművész hangja megszólalt az őt búcsúztató szertartáson és még egyszer utoljára üzent szeretteinek.

A 71 évesen elhunyt Terry Black nevelt gyermekei, a 18 éves Dani és a 14 éves Fanni megrendülve hallgatták, amikor a temetésen nevelőapjuk szavai szóltak hozzájuk. A közeli barátok a könnyeiket törölgették, amikor a budapesti Krisztus Keresztje Keresztény Egyház Szentháromság Ókatolikus kápolnába Dani bevitte az urnát, majd az oltárra tette.

A hattagú cigányzenekar búcsúztatója után Terry Black fogadott lánya, Bangó Marika énekelt, de felvételről Kovács Erzsi Mosolyogva búcsúzom és Harangozó Teri Mindenkinek vagy egy álma című dala is felcsendült.

Mind a három énekesnő nagyon közel állt Terryhez, barátok voltak. Az elhunyt felvételről szólalt meg, a Blikk úgy tudja, a szertartás minden egyes mozzanatát megtervezte a halála előtt. Tóth Csaba, a végrehajtó, valamint Árvai Mónika, a gyermekek gyámja gondoskodott arról, hogy a búcsúztatáson minden rendben legyen. A könnyek törölgetése mellett azért Terry Black szavai mosolyt is csaltak a gyászolók arcára.

„Mindig igyekeztem mindenkiben a jót látni. A hozzám legközelebb állókkal veszekedtem a legnagyobbakat, mert ha valakit én már nem szerettem, azelőtt becsuktam az ajtót. Nagyon kellenek a barátok. Barátok nélkül nem lehet élni. Nagyon vágytam a gyerekekre, akik nem azért kellenek az embernek, hogy majd időskorában átsegítsék a bajon, vagy a piacon vigyék helyette a szatyrot. A gyerekeknek igyekeztem mindent átadni, a jót és a szépet, nem tudom, mennyire sikerült. Az biztos, hogy Dani nem nagyon tart rendet a szobájában, de nem baj, majd ha megnő, lesz takarítónője” – tréfálkozott Terry Black a síron túlról.

„Őt itt mindenki olyannak szerette, amilyen volt. Készült a temetésére, egy évvel ezelőtt a családtagnak tekintett barátaihoz és a gyerekeihez levelet írt, hogy így búcsúzzon tőlük. Nem bírtam sírás nélkül, amikor elmondta saját szavaival, hogy addig szeretne élni, amíg Dani és Fanni húszévesek nem lesznek. Majdnem sikerült neki, de sajnos túl korán hagyta őket árván” – mondta Árvai Mónika, aki mindent elkövetett, hogy gyámként támogassa a rábízott árvákat.

Tilinger Attila énekes-műsorvezető, valamint a korábbi tévés, Anettka is meghatottan hallgatta a hozzájuk írt búcsúleveleket, amelyekben Terry Black mindenkinek azt üzente, „Ha süt a nap, gondoljatok rám.”

A szertartáson elhangzott, hátrahagyott beszédében Terry Black kiemelte, hogy nagyon szerette a színpadot, ott érezte igazán jól magát, de a legfontosabbak a gyermekei voltak. Dani ötnapos volt, amikor Terry magához vette, húga, Fanni pedig háromnapos csöppségként került a nevelőapjához.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

life.hu

Bridgerton-körmök: ez a trend meghozza az étvágyat az új évadhoz

mandiner.hu

Magyar Pétert nem Poloska Péterként ismertem – Gulyás Gergely a Mandiner Stratégában

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

mandiner.hu

Pankotai Lili megcsúszott, de úgy tűnik, sikerült elballagnia

origo.hu

Intim helyzetben fotózták a Házasság első látásra legmegosztóbb házaspárját

ripost.hu

Magyar Péter így váltogatja álláspontját szinte mindenben

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Nagy Ő Virág vigasztalhatatlan: „Semmi sem lesz olyan, mint ezelőtt”

LELKIZŐ

Megszakad a szív: Így néz ki a temetés után bő két héttel Tordy Géza sírja – fotó

LELKIZŐ

Demenciával küzdött, születésnapja előtt hunyt el a legendás színész

LELKIZŐ

"Ketrecbe zárt oroszlán" - romlik a helyzet, ezt már nem tudja titkolni Vilmos herceg