Létrehozva: 2019.12.10.

Szomorú hírt kaptunk: elhunyt a nemzet művésze

A szobrászművész alkotásai országszerte és külföldön is megtekinthetők. Varga Imre 97 évesen hunyt el.

Meghalt életének 97. évében Varga Imre szobrászművész, a nemzet művésze – tette közzé honlapján a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) kedden.

A neves művész hosszan tartó, türelemmel viselt betegség után december 9-én hunyt el otthonában. Varga Imre a nemzet művésze, több magas hazai és külföldi állami kitüntetés birtokosa, a kortárs magyar szobrászművészet iskolateremtő megújítója, a klasszicista-realista eszményt újraértelmező monumentális szoborkompozíciói kultúrtörténeti jelentőségűek – írta az MMA.

Hazai és külföldi tereken, templomokban, középületekben több száz alkotása látható. Szobrai állnak Belgiumban, Franciaországban, Lengyelországban, Németországban, Norvégiában és Izraelben. Óbudán látható például a Várakozók című alkotása.

Temetése végakaratának megfelelően szülővárosában, Siófokon történik – írja az MTI.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

borsonline.hu

Hódi Pamela rózsaszín lufival jelentette be a szenzációs hírt: jön a harmadik

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

magyarnemzet.hu

A Fidesz ezeken a településeken visszaveheti az irányítást

origo.hu

Intim helyzetben fotózták a Házasság első látásra legmegosztóbb házaspárját

mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

ripost.hu

Magyar Péter így váltogatja álláspontját szinte mindenben

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Nagy Ő Virág vigasztalhatatlan: „Semmi sem lesz olyan, mint ezelőtt”

LELKIZŐ

Megszakad a szív: Így néz ki a temetés után bő két héttel Tordy Géza sírja – fotó

LELKIZŐ

Demenciával küzdött, születésnapja előtt hunyt el a legendás színész

LELKIZŐ

"Ketrecbe zárt oroszlán" - romlik a helyzet, ezt már nem tudja titkolni Vilmos herceg