Létrehozva: 2020.01.30.

Nehézségeiről vallott Tóth Gabi, ilyen most az életük a kisbabával

A 32 éves énekesnő és párja úgy gondolja, hogy nem csak a boldogságról kell őszintén beszélni, de lassan ők is kezdik megszokni, hogy szülők lettek.

Tóth Gabi és Krausz Gábor most először, a családi fotózáson mesélt arról, hogyan teltek az elmúlt hetek, amióta megszületett Hannaróza.

Fotó: Sulyok László

A Story magazin címlapján mutatták meg Tóth Gabiék a kislányukat, és az első családi fotósorozat készítése közben rengeteget meséltek. Sem az énekesnő, sem Krausz Gábor nem bagatellizálja a nehézségeiket, inkább igyekeznek szembenézni mindennel, és az őszinteséget tartják ehhez a legfontosabbnak.

„A születés szerintem egyfajta lezárás is: a nő és a férfi el kell hogy engedje az addigi életét, és szülőként kell újjászületniük. Mi legalábbis ezt az utat jártuk be” – mondta Tóth Gabi, aki fiatal lány kora óta élt abban a hitben, hogy sosem lehet saját gyereke. Először meg kellett szoknia, hogy csoda történt, miközben nagyon nehezen viselte a rosszullétek miatt a terhességét.

„Veszélyeztetett terhes lettem, és hónapokig olyan rosszul voltam, amilyenről a tankönyvek sem írnak. Nagyon nagy lett a hasam, és rengeteget szenvedtem. A Sztárban Sztár leszek!-ből is a rosszulléteim miatt szálltam ki, csak akkor nem akartam panaszkodni. A sok izgalom után császárral szültem, hát nem hittem volna, hogy ekkora fájdalommal jár. Olyan érzés volt a testemnek, mint egy frontális karambol.”

Hálás a Róbert Kórház dolgozóinak a rengeteg segítségért, és jól jött, hogy magas a fájdalomküszöbe, a műtét után pár órával már a folyosón mászkált, a lányát pelenkázta, majd a mellére tette, hogy beinduljon a tej. Gabi majd írni is szeretne mindennapos tapasztalatairól, hogy más is okulhasson belőlük.

„Hannaróza sokat jelent a kapcsolatunkban is, elvégre még csak két éve vagyunk együtt Gáborral, és máris szülők lettünk. Most látjuk csak, mennyi mindent nem tudtunk eddig egymásról, ám egy pici gyerek bizony felgyorsítja az ismerkedést. Nem röstellem, eleinte volt bennem némi félsz, alig mertem a lányunkat a férjem kezébe adni. Mi lesz, ha akaratlanul is rosszul fogja meg, nem hittem, hogy megbirkózik a feladattal… Ez persze nem esett jól Gábornak, aztán elgondolkodtam, vajon miért van bennem ennyi bizalmatlanság, hisz tényleg mindent jól csinál. Igaz, eleinte az édesanyámnak is alig akartam megengedni, hogy segítsen. Az munkált bennem, hogy csak az a jó anya, aki mindent maga csinál… Egy percre sem mertem leülni, és anyára vagy másra hagyni a feladatokat. Lelkifurdalásom lett, ha pihentem, lustálkodtam, még az is eszembe jutott: lehet, hogy rossz anya vagyok?” – mondta Gabi.

Krausz Gábor pedig elárulta, hogy egyelőre összefolynak náluk a napok. „Arról szoktunk ábrándozni, hogy milyen lesz, ha megint végigalhatunk egy éjszakát...” – mondta a férj, aki elárulta, hogy először félt az apaságtól, de most már nagyon boldog és büszke Gabira, mert csodálatos édesanya. Az is sokat segít, hogy Gábor otthonról dolgozhat, de Gabi édesanyja is velük van.

A testi fájdalmakról és a lelki vívódásokról is mesélt Tóth Gabi, és persze a rengeteg örömről, amit Hannarózával nap mint nap átélnek. „Mint sok édesanyánál, nálam is voltak hullámvölgyek, és tejlázam is lett. Előfordult, hogy szoptatáskor akkora fájdalmak gyötörtek, hogy kínomban Gábor kezét szorongattam és potyogtak a könnyeim” – mondta az énekesnő, aki ezeken a nehézségeken már túl van, a születésnapját is kettesben ünnepelték szerelmével. „Talán abban a három órában világosultam meg igazán, az lehet csak jó szülő, aki jól érzi magát a bőrében” – foglalta össze a tanulságot Gabi.

Fotó: Sulyok László

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

borsonline.hu

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

ripost.hu

Itt vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

origo.hu

Putyin kiadta a parancsot, az atomfegyverekről van szó

mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemes Gábor DK-tagként a munkavállalókkal ellentétes oldalra állt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Megszakad a szív: Így néz ki a temetés után bő két héttel Tordy Géza sírja – fotó

LELKIZŐ

Demenciával küzdött, születésnapja előtt hunyt el a legendás színész

LELKIZŐ

"Ketrecbe zárt oroszlán" - romlik a helyzet, ezt már nem tudja titkolni Vilmos herceg

LELKIZŐ

Egy éve a trónon: megható felvétel került elő Károly királyról – videó