Létrehozva: 2020.02.18.

Rohammentő vitte kórházba: agyvérzést kapott a Pokolgép énekese

Egy győri fellépés után lett rosszul, azonnal kórházba szállították. Nagy szerencséje volt.

December eleje óta nem állt színpadra a Pokolgép, mindez aggodalommal tölti el a rajongókat. A zenekar harmincesztendős történetében olyan ugyanis még nem fordult elő, hogy elmaradt volna a nagy évadzáró Metálkarácsony – tavaly azonban ez is megesett.

A banda frontembere, Tóth Attila ugyanis sztrókot kapott, így kórházba került. A Madách Színház művésze – aki országszerte A Társulat című show-műsorral lett ismert, amelyben Torda szerepét kapta az István, a királyban – egy győri fellépés után lett rosszul.

„Nem vettem komolyan a tüneteket, hiszen a magas vérnyomáson kívül nem volt előjele a dolognak. Azt gondoltam, másnap reggelre kialszom ezt az egészet – mesélte a Blikknek keserű ébredéséről a karakteres hangú énekes, ám – mint elmesélte – a kijózanodás csak ezután következett. – Hiába akartam megmozdulni, sem a kezem, sem a lábam nem engedelmeskedett.”

Az énekes azonnal kórházba került, a diagnózis pedig megdöbbentette. Attila ott ébredt rá, hogy tulajdonképpen szerencséje volt.

Elzáródott a nyaki verőerem. Sokan mondták, ha még egy napot várok, könnyen rámehettem volna...„

– vallotta be Tóth Attila, aki még ma is lassan, szinte óvatosan formálja a szavakat, ám beszélni akart a betegségéről, hogy felhívja kortársai figyelmét a rájuk leselkedő veszélyekre.

Ez nem volt fair a sorstól... A zenekarban én voltam az erő és a fittség szobra, az egyik legfiatalabbként rendszeresen edzettem, odafigyeltem az étkezésre, ha egyáltalán fogyasztottam alkoholt, azt is csak mértékkel tettem, mégis megtalált a baj„.

A Pokolgép a frontember drámája óta nem lépett színpadra, társai türelmesen várnak rá, ahogy a Madách Színházban is, hiszen Attila még mindig kórházban van, gyógytornázik és folyamatosan énekel.

”Nem adom fel! Nálam van a laptopom, rajta az összes Pokolgép-számmal. Nekem a gyakorlás a zeneterápia, és erősít, hogy a hétvégéket már otthon, a szeretteim körében tölthetem, és egy kicsit elengedhetem magam„ – újságolta a körülményekhez képest jókedvűen Tóth Attila, aki hiszi, hogy a metálbanda március 21-i, szolnoki és május 9-i, a Barba Negrában esedékes koncertjére visszatérhet.

Az orvosok szerint, ha ilyen ütemben gyógyulok, ott lehetek, de arra most még csak titokban merek gondolni, mikor vehetem fel újra a színházi szerepemet„.

origo.hu

Drámai meccsen botlott megint hatalmasat a BL-ben a Paris Saint-Germain

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

borsonline.hu

Hét csillagjegy, akire nagy változások várnak májusban

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

origo.hu

Szégyellte magát Jákob Zoltán a Nagy Őben

travelo.hu

Videó: Rosszul sült el a korfui hagyomány: egy nő fején landolt az edény

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Ismét gyászol a sztárvilág: elhunyt a Grease színésznője

LELKIZŐ

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott

LELKIZŐ

Nagy Ő Virág vigasztalhatatlan: „Semmi sem lesz olyan, mint ezelőtt”

LELKIZŐ

Megszakad a szív: Így néz ki a temetés után bő két héttel Tordy Géza sírja – fotó