Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2020.09.25.

Szilágyi István özvegye, Jolika néni: Ha idősek otthonába küldenek, abba belehalok!

Nem érzi biztonságban magát a segítője nélkül Szilágyi István özvegye. Jolika néni úgy érzi, csakis Dezsőre számíthat a bajban, hiszen a férfi önzetlenül áll mellette immár fél éve.

Emlékesttel tisztelegtek szerdán Szilágyi István emléke előtt. A rendezvényen részt vett az idén májusban elhunyt színészlegenda özvegye, Humenyánszky Jolán szobrászművész is, akinek a munkáiból kiállítást is rendeztek a szervezők. A Metropolnak nyilatkozott az est szervezője, Baricz Dezső, aki Jolika néni segítőjeként immár március óta áll az idős asszony mellett.

Fotó: Metropol / Máté Krisztián

„Nekem nem voltak szüleim, a nagymamámat pedig tizenkét éves koromban veszítettem el, amikor elhunyt mellettem az ágyban éjszaka. Egyedül nőttem fel, és már gyermekként elhatároztam, hogy segíteni szeretnék az embereken. Pityi bácsi nekem egyfajta apapótlékot töltött be az életemben, hiszen egyidős vagyok a fiával… Jolika nénire pedig anyámként tekintek”fogalmazott a Metropolnak Dezső, aki eldöntötte: minden erejével segíteni fogja az idős hölgyet.

Fotó: Metropol / Máté Krisztián

„Jolika néni teljesen magára maradt, a családtagjaira nem számíthat. Én viszont mindig itt leszek mellette, ezt már elhatároztam. Támogatom és segítem őt, amiben csak lehet.”

Fotó: Metropol / Máté Krisztián

A segítségre szüksége is van az asszonynak, külvárosi otthonán ugyanis harmincmilliós tartozás van: ha nem oldódik meg a helyzete, az utcára kerülhet.

„Dezső mindenben segít nekem, ő az én őrangyalom. Azzal már megbékéltem, hogy valahogyan el kell adnom a házamat, amit a férjemmel építettünk, és elköltöznöm egy kisebb lakásba. De ha idősek otthonába küldenek, abba én belehalok! Ezért is számítok annyira Dezsőre: ameddig ő mellettem áll, biztonságban érzem magam”mondta el Jolika néni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

mindmegette.hu

Gyalogosként állt be a McDrive-ba egy magyar srác, ő sem hitte el, ami ezután történt

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

3 hónapig lehetett édesanya, élete fájdalmáról vallott Vajna Timi

LELKIZŐ

Petra gyászol: ilyen kapcsolatban volt a Házasság első látásra sztárja az elhunyt fitneszedzővel

LELKIZŐ

Elhunyt a Gyűrűk Ura és a Titanic színésze

LELKIZŐ

Nagy Melanie: „Egyedülálló anyaként fontos meghúzni a határokat”