Létrehozva: 2020.12.11.

Elmondta a jó barát: Különleges temetése lesz Kis Grófo édesapjának

Óriási a készülődés, már építik Kis Grófo édesapjának, a roma folklór királyaként tisztelt id. Kozák Lászlónak a kriptáját. A múlt héten koronavírus-fertőzés következtében elhunyt Nagy Grófót szívének kedves tárgyaival együtt helyezik örök nyugalomra.

A roma hagyományoknak megfelelően, de a járványügyi intézkedéseket betartva vesznek végső búcsút a mindössze 48 évesen koronavírusban meghalt Nagy Grófótól.

„Grófo igaz szívű hagyományőrző, a Népművészet Mestere volt. Egész életében ápolta az autentikus roma kultúrát, ami szerint az elmúlás az élet része, a temetés pedig az elhunyt egész élete, tettei előtti tisztelgés, ezért ünnep is tulajdonképpen. Nagy veszteség Grófo halála, és nagy fájdalomban gyászol az egész család, de a siratáson az elmélyült ima mellett az emlékek felidézésével a jókedv, az evés sem tilos. A járvány ellenére igyekszik a család hitünk és hagyományaink szerint megtartani minden szokásos ceremóniát” – magyarázta a Blikknek Lendvai János, Grófo jó barátja, aki a magyarországi vajdák szóvivője is egyben.

Kis Grófo és imádott édesapja (Fotó: Instagram)

„A virrasztást az esti kijárási tilalom miatt kora délutántól tartjuk, hogy mindenki időben hazaérhessen. Grófo asztalára minden vasárnap töltött káposzta került, így a halotti toron is a kedvencével kínálják majd a vendégeket” – mondta a barát, aki a temetés körüli teendők intézésébe is besegít.

„A szertartásra az ország minden szegletéből érkeznek vajdák, már intézzük az engedélyeket, hogy a kijárási tilalom ellenére is jelen lehessenek. Rengeteg gyászoló várható jövő szombaton a szolnoki temetőbe, ahol a legendás zenész mellé helyezik legkedvesebb tárgyait, elhúzzák kedvenc nótáit. Grófo tamburán játszott, a hangszere mellett kedvenc ruhái, szerettei fotója is mellé kerülnek a koporsóba, illetve a 4x4 méteres kriptába. Az biztos, hogy oláh cigány nyelven is elköszönünk tőle. A katolikus egyház imáival adjuk lelkét az Úrnak és cigányzeneszóval kísérjük a négylovas hintóban lévő koporsóját utolsó útjára” – mesélte a pompás temetés részleteit Lendvai, aki hozzátette: a jelenlegi szabályok szerint ötven ember tartózkodhat egy helyiségben, amit szigorúan betartanak majd. A temető szabad tér, ott bőven akad hely, hogy a gyászolók a másfél méteres távolságot betartsák.

origo.hu

Kiderült a folyton vetkőző Elizabeth Hurley hazugsága

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

Tündércukisággal zárjuk a napot: ennyire szereti Nina a kis Amarát

vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

metropol.hu

Mérnöki pontossággal szakad ketté az ország: erre a nyolc vármegyére adtak ki riasztást

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Nagy Ő Virág vigasztalhatatlan: „Semmi sem lesz olyan, mint ezelőtt”

LELKIZŐ

Megszakad a szív: Így néz ki a temetés után bő két héttel Tordy Géza sírja – fotó

LELKIZŐ

Demenciával küzdött, születésnapja előtt hunyt el a legendás színész

LELKIZŐ

"Ketrecbe zárt oroszlán" - romlik a helyzet, ezt már nem tudja titkolni Vilmos herceg