Létrehozva: 2020.12.16.

Nehéz helyzetbe került Terry Black lánya és nevelőanyja

Árvai Mónika sokakon segített, mégis számos átverés érte őt. Most munkát keres, mert a vírus miatt nem működik jól a vállalkozása.

Terry Black lánya, Rácz Fanny gond nélkül beilleszkedett Magyarországon az iskolába!

„Jól kijön a társaival, és élvezi az itthoni életet. Ráadásul a jegyeire sem lehet panasz: rengeteget tanul, sokra szeretné vinni az életben” – mondta el a Ripost-nak Árvai Mónika, aki Terry Black tavaly szeptemberi halála óta viseli gondját a fiatal lánynak.

Árvai Mónika mindenben támogatja Terry gyermekeit.
Fotó: TV2

Az örömükbe azonban némi üröm is vegyül: a koronavírus-járvány és a hazaköltözés miatt Mónika minden bevételi forrásától elesett, így most munkát keres. Saját bevallása szerint már szinte bármit elvállalna, hogy rendezze a helyzetüket.

„Vállalkozóként sikeres életem volt Svájcban, de ez rögtön feladtam, amint Fanny hozzám került. Nem volt kérdés, az első percben eldöntöttem, hogy őt semmiképpen sem hagyom magára. Sajnos azóta több ember is átvert, akiket a barátaimnak hittem, és a vírus miatt a szépségszalonomat is nehéz fenttartani a kevés vendég miatt. Néhányan azt mondják, hagyjam itt Fannit és költözzek vissza Svájcba, de ezt sosem tenném meg vele. Szinte bármilyen tisztességes munkát elvállalnék, ezért most lehetőségeket keresek” – fogalmazott bizakodva Mónika.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Veszélyes túra az andalúziai El Caminito del Rey

origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

magyarnemzet.hu

A Liverpool sztárja kiakadt, törölte az összes klubbal kapcsolatos posztját

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

hirtv.hu

Paláver: Nadrágszíjas plakátokkal fogadták Debrecenben Magyar Pétert + videó

origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

astronet.hu

Májusi pénzhoroszkóp 2024.: bőséget hoz a Jupiter és a Vénusz

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

3 hónapig lehetett édesanya, élete fájdalmáról vallott Vajna Timi

LELKIZŐ

Petra gyászol: ilyen kapcsolatban volt a Házasság első látásra sztárja az elhunyt fitneszedzővel

LELKIZŐ

Elhunyt a Gyűrűk Ura és a Titanic színésze

LELKIZŐ

Nagy Melanie: „Egyedülálló anyaként fontos meghúzni a határokat”