Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2021.01.25.

Kétszer is megmenekült a nyilasok elől Sas József!

Sas József egy országot szórakoztatott évtizedeken keresztül a humorával, jóllehet, nem mindig volt oka az örömre. A Jászai Mari-díjas színész élete nem indult ugyanis egyszerűen. Sorozatunkban bemutatjuk a nemzet komédiása életének legfontosabb állomásait.

Sas József néhány hónappal a második világháború kezdete előtt született, 1939. januárjában, nem túl módos, de nagyon szerető zsidó családban. Bár Békéscsabán született, de miután a zsidótörvények miatt minden lehetőségtől elestek vidéken, a családjával felkerültek Budapestre. Az édesapja, Sas Imre színész volt, akinek a felesége, Rusz Klára két gyermeket szült: Józsefet, és a nála két évvel fiatalabb Imrét. Budapesten a Klauzál utca 35. szám alatt éltek a gettóban, négyen egy mindössze tíz négyzetméteres szobán osztoztak.

A nyilas rémuralomról megdöbbentően éles emlékei vannak, jóllehet, még kisfiú volt a háború idején.

„A nyilasok kirángatták az embereket a gettóból, és lődözték őket: vagy a nyílt utcán, vagy a kertekben, vagy bele Dunába. Volt olyan családtagom is, aki a Dunában végezte. A hattagú, vidéki rokonságomat úgy irtották ki, ahogy voltak” – mondta el három évvel ezelőtt, amikor iskolásoknak tartott érzékenyítő sétát a budapesti zsidónegyedben.

Sas József három éve visszalátogatott a Klauzál utcai házba. Fotó: Youtube/Heti TV

Miután az apját bevitték munkaszolgálatra, az anyja egyedül maradt vele és az öccsével, habár majdnem a gyerekeket is elvitték.

„Egy nyilas pribék összeterelt minket az öcsémmel, a szomszédasszony úgy kiáltott át anyámnak, hogy viszik a gyerekeit. Anyám kirohant utánunk, mi kiabáltunk, az öcsém hároméves lehetett, én négy és fél. Anyám követelt minket vissza, de a nyilast ez sem hatotta meg. Nem engedett minket. Ott állt mellette egy rendőr is, vakargatta a fejét, és csak nézett maga elé. Aztán a nyilas arrébb ment, ide, a kocsmába, és akkor a rendőr szólt anyánknak, hogy vigye a gyerekeit. Mi megmenekültünk, anyám mentett meg, újra a világra hozott” – fogalmazott A nemzet komédiása című könyvében.

Ezt követően még egy alkalommal menekült meg, akkor egy oszlopnak köszönhetően. Az ostrom alatt a szomszéd házban bujkált, amikor berontott a helyiségbe egy alak, és lövöldözni kezdett. Egy hatalmas oszlop mentette meg az életét, ami mögé elbújt, védelmezően azt ölelte.

Ez az oszlop máig őrzi a szilvalekváros gyerektenyér lenyomatát.

Fotó: Youtube/Heti TV

A háborút követően Sasék számára hamar nyilvánvalóvá vált, hogy családfő nélkül maradtak. Sas Imre, kora népszerű színésze Auschwitz áldozata lett. Évek hosszú kutatómunkájával Sas József megtudta, hogy az apja hastífuszban hunyt el, és találkozott is valakivel, aki mesélt neki az apja életének utolsó időszakáról. Rusz Klára ezután egyedül kényszerült eltartani a családját: ingvarrásból keresett némi pénzt, és elhatározta: nagyobbik fia, Józsi követni fogja az apját a színészi pályán.

Sorozatunk második részében megtudhatják, hogyan ismerkedett meg imádott feleségével, Zsuzsa asszonnyal!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlaiékat is megzavarhatja az Eb-n a skót sztár lélegzetelállítóan szép kedvese - galéria

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

life.hu

Mókusszerűvé vált Jennifer Aniston arca: plasztikai sebész magyarázza el az okokat

metropol.hu

Most aztán foghatja a fejét Marco Rossi: Ádám Martinról van szó

magyarnemzet.hu

Lezárták a testőrök Magyar Péter kocsiját a debreceni vonaton

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Petra gyászol: ilyen kapcsolatban volt a Házasság első látásra sztárja az elhunyt fitneszedzővel

LELKIZŐ

Elhunyt a Gyűrűk Ura és a Titanic színésze

LELKIZŐ

Nagy Melanie: „Egyedülálló anyaként fontos meghúzni a határokat”

LELKIZŐ

Hitéről vallott Peller Mariann: „Soha senkire nem szeretnék ráerőszakolni semmit”