Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2021.01.22.

Különleges beszédet mond Sas József temetésén Heller Tamás

A Jászai Mari-díjas magyar színészt ma kísérik utolsó útjára.

Ma délben utolsó útjára kísérik a Kozma utcai zsidó temetőben az egyik legnagyobb nevettetőt, Sas Józsefet. A Mikroszkóp Színpad egykori igazgatója hosszan tartó súlyos betegség után adta fel a harcot, miután koronavírus fertőzéssel kórházba szállították.

A búcsúztatón az egyik jó barátja, Heller Tamás mond beszédet, akivel lapunk a szertartás előtt tudott váltani pár szót.

Fotó: Ripost

„Életem egyik legnehezebb pillanatára készülök, hogy beszédet mondok Sas József temetésén. 42 év barátság milliónyi története volt a fejemben,miközben a beszédet írtam. Jóska a legnagyobb nevettető volt, nem lehet tőle szomorúan búcsúzni. Ennek a fényében ültem le az íróasztalomhoz tegnap este. Természetesen humorról szó sem lesz a beszédben, de annyit elmondhatok, hogy a végén lesz benne egy csavar” – mondta lapunknak a szertartás előtt Heller Tamás.

Ez is érdekelhet

origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

metropol.hu

123 éve született a magyar film: teszteld, te mennyire emlékszel a régi idők mozijaiból - kvíz

hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

ripost.hu

Itt vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

mandiner.hu

„Te bohóc, szánalmas vagy, húzz el!” – most lett elege a Veszprém szurkolóinak, tüntetni fognak

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Elhunyt a Gyűrűk Ura és a Titanic színésze

LELKIZŐ

Nagy Melanie: „Egyedülálló anyaként fontos meghúzni a határokat”

LELKIZŐ

Hitéről vallott Peller Mariann: „Soha senkire nem szeretnék ráerőszakolni semmit”

LELKIZŐ

Eldőlt: Kulka Jánost választották a Nemzet Színészének