Létrehozva: 2021.02.20.

„Kiszerettünk egymásból” – megrázó vallomás, ezért vált el a magyar sztárpár

Árpa Attila válása után mesélt az okokról, miért nincs már együtt Tomán Szabinával.

Öt évvel válása után mesélt annak okáról Árpa Attila. A magyar tévés 2005 és 2016 között élt boldog házasságban Tomán Szabinával, egy kislányuk is született. Árpa most a Blikknek mesélt arról, miért döntöttek feleségével a lezárás mellett.

„Egyszer csak azt vettük észre, hogy már nincs igazán mit mondanunk egymásnak. Kiszerettünk egymásból, igazából csak ennyi történt. Mind a ketten vagyunk annyira romantikusak és érzelmi emberek, hogy úgy gondoltuk, nem fogunk belefásulni egy olyan párosba, ahol szerelem már nincs, de ott a gyerek, meg a közös ház, és rutinból, megszokásból és kényelemből együtt maradunk” – mondta Árpa Attila.

Árpa Attila 2005-ben vette el feleségül Tomán Szabinát Fotó: DFP

Árpa cáfolta, hogy lett volna harmadik fél a kapcsolatukban.

„Nem az történt, hogy valaki valakit megcsalt, de nem véletlen, hogy a válásunk több mint három évig tartott. Nem azért, mert bonyolult volt, hanem mert nem siettünk sehova”

Tomán Szabina sikeres üzletasszony
Fotó: Sulyok László

Árpa némi humorral reagált arra, miért örül annak, hogy exe sikeres üzletasszony lett az évek során.

„Minél jobban megy az üzlete, nekem annál kevesebb gyerektartást kell fizetnem – nevetett fel Árpa Attila, majd komolyra fordította a szót. – Ő ezt az egész karriert még mellettem kezdte el, szerintem lélekben támogattam is az elején, nem akarom azt mondani, hogy másban is, mert akkor megsértődik, ő nagyon büszke arra, hogy egyedül csinálta, és ez így is van.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meg fogok halni - döbbenetes őszinteséggel beszélt a válogatott focista

origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

life.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: új lehetőségek, új célok

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

hirtv.hu

Paláver: Nadrágszíjas plakátokkal fogadták Debrecenben Magyar Pétert + videó

origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

astronet.hu

A Vénusz a Bikába lép, a Mars a Kosba: ez a nagy egymásra találások ideje

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

3 hónapig lehetett édesanya, élete fájdalmáról vallott Vajna Timi

LELKIZŐ

Petra gyászol: ilyen kapcsolatban volt a Házasság első látásra sztárja az elhunyt fitneszedzővel

LELKIZŐ

Elhunyt a Gyűrűk Ura és a Titanic színésze

LELKIZŐ

Nagy Melanie: „Egyedülálló anyaként fontos meghúzni a határokat”