Létrehozva: 2021.02.04.

Családi tragédia: Leálltak a szervei a 68 éves férfinak a koronavírus miatt

Mind azt hisszük, hogy velünk úgysem történhet meg, aztán csak akkor kapcsolunk, amikor megtörténik a baj – jelentette ki a Metropolnak az a zsámboki nő, aki egy hónapon belül két közeli hozzátartozóját is elvesztette a korona miatt. Mint kiderült, a sógora ráadásul vírustagadó volt.

Gabriella családját egy kicsit sem kímélte a koronavírus. Nem elég, hogy az egész családján átment, sajnos a gyásszal is több fronton meg kellett küzdenie. November közepén a sógorától, majd december elején az unokabátyától kellett búcsút vennie.

Fotó: Metropol/ olvasói fotó

Baromságnak tartották a vírust

„Az az igazság, hogy a nővéremék nem igazán hittek ebben az egészben” – jelentette ki a Metropolnak Gabriella. „Tudták, hogy van a vírus, de egy felfújt dolognak tartották, soha nem gondolták, hogy ebbe tényleg bele lehet halni. A sógorom, Laci pedig kifejezetten vírustagadó volt, emlékszem, hogy szó szerint azt mondta: „ez az egész egy baromság” – emlékezett vissza a 62 éves zsámboki nő.

„Persze mind azt hisszük, hogy velünk úgysem történhet meg, aztán csak akkor kapcsolunk, amikor megtörténik a baj. Olvassuk a híreket, aktívan jelen vagyunk a közösségi oldalakon, így nap mint nap rengeteg szörnyűséggel találkozunk, de valahogy sosem hisszük, hogy mi is kerülhetünk ilyen helyzetbe. Szegény Laci álmában sem gondolta volna, hogy hatvannyolc évesen épp ez okozza majd a vesztét” – mesélte Gabriella.

A köhögést az asztmára fogta

A család úgy sejti, hogy miután Gabi testvére, Kati tanárnőként dolgozik, az iskolából vihette haza a vírust.

„A nővéremnek nem igazán voltak tünetei, a sógoromnak viszont annál inkább, ő ráadásul asztmás is volt. Csúnyán köhögött, de ezt is az asztmára fogta. Magas láza volt, de mivel előtte nap kint dolgozott az esőben, úgy hitte, megfázott. Hiába teltek a napok nem lett jobban. Rengeteget fogyott, majd hirtelen rosszul lett, a nővérem azonnal hívta a mentőket. Bent a kórházban letesztelték, természetesen kiderült, hogy pozitív. Három hétig volt lélegeztetőgében, de végül november 17-én leálltak a szervei. Egy életvidám erős ember volt, azt tervezték a testvéremmel, hogy ha vége ennek az egésznek, akkor bejárják a világot” – mesélte a 62 éves nő.

„December elején az unokabátyám is elment”

A család még fel sem ocsúdott a tragédiából, máris jött a következő. December elején Gabriella a 65 éves unokabátyját is elvesztette.

„Zoli a munkája miatt sokat mászkált, bárhol elkaphatta a vírust. Neki egyik pillanatról a másikra romlott le az állapota, magas volt a láza, teljesen legyengült, és sajnos el is esett. Végül a váci mentők vitték be a kórházba, aznap még beszélt a lányával, mondta neki, hogy miket vigyen be, de a következő hír már az volt, hogy összeomlott a vérkeringése. Sajnos december elején ő is elment” – mesélte Gabi.

Idős szülei enyhébb tünetekkel átvészelték

Bár Gabriella a történtek előtt is nagyon elővigyázatos volt, az utóbbi hetekben még inkább odafigyel a szabályok betartására.

„Ezt főképp a szüleim miatt teszem, ők ugyanis már nagyon idősek, édesanyám 88, édesapám 90 éves, mindketten ápolásra szorulnak. Igaz, ők már túl vannak rajta, ugyanis október végén találkoztak a sógorommal, így ők is elkapták. Szinte hihetetlen, de nekik csak enyhe tüneteik voltak, pár napig 38 fokos lázuk volt, de ennyi. Ez szinte csodával határos, hogy ők túlélték, szegény sógorom és unokabátyám meg belehalt. Ez is bizonyítja, hogy a koronavírus kifürkészhetetlen, sok esetben nem lehet tudni, hogy mi alapján válogat” – jelentette ki a 62 éves nő, akinek négy hónapja unokája született, ám a picivel még nem találkozott személyesen.

origo.hu

15 színész, akik tragikus körülmények között haltak meg

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

mandiner.hu

A szomszédban a magyar haderőn gúnyolódnak, pedig valójában aggódniuk kellene

life.hu

Vihar a paradicsomban: repedezik Jennifer Lopez és Ben Affleck kapcsolata

magyarnemzet.hu

Végelszámolás alatt a Momentum, elnökségi tag távozik

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Jó hír az autósoknak! Szerdától tovább csökkennek az üzemanyagárak

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Nagy Ő Virág vigasztalhatatlan: „Semmi sem lesz olyan, mint ezelőtt”

LELKIZŐ

Megszakad a szív: Így néz ki a temetés után bő két héttel Tordy Géza sírja – fotó

LELKIZŐ

Demenciával küzdött, születésnapja előtt hunyt el a legendás színész

LELKIZŐ

"Ketrecbe zárt oroszlán" - romlik a helyzet, ezt már nem tudja titkolni Vilmos herceg