Létrehozva: 2021.02.13.

Felavatták Torgyán József emléktábláját – Fotók

A Torgyán-villa egyik bejáratánál helyezték el a 2017-ben megboldogult politikus emléktábláját.

Felavatták Torgyán József emléktábláját! A márványból készült műalkotás a Torgyán-villa egyik bejáratánál kapott helyet.

Torgyán József özvegye mondott beszédet
Fotó: Ripost

Az ünnepségen beszédet mondott az özvegy, Torgyán Marika, és a fiuk, Attila. Ezt követően koszorúzták meg az emléktáblát, miközben felcsendült a Himnusz is.

Torgyán József fia, Attila is megemlékezett az édesapjáról
Fotó: Ripost

Mint ismeretes, a Dr. Torgyán József Emlékére Alapítvány készíttette el az emléktáblát, amelyet a 2017-ben megboldogult politikus halálának negyedik évfordulóján, még január 22-én helyeztek el a házon.

Február 12-én avatták fel és koszorúzták meg Torgyán József emléktábláját
Fotó: Ripost

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Bundesliga: szinte biztosan kizárják a BL-győztes csapatot

origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

magyarnemzet.hu

Fordulat Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó balesete ügyében

ripost.hu

Itt vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

magyarnemzet.hu

Rengeteg dokumentum és hanganyag került lapunkhoz Karácsony kampányával kapcsolatban

origo.hu

Gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

mindmegette.hu

Minden reggel kávézol? Így tartsd fehéren a fogaidat

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Demenciával küzdött, születésnapja előtt hunyt el a legendás színész

LELKIZŐ

"Ketrecbe zárt oroszlán" - romlik a helyzet, ezt már nem tudja titkolni Vilmos herceg

LELKIZŐ

Egy éve a trónon: megható felvétel került elő Károly királyról – videó

LELKIZŐ

3 hónapig lehetett édesanya, élete fájdalmáról vallott Vajna Timi