Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2021.03.30.

Megrendítő: Sas József utolsó napjainak drámájáról vallott az özvegye

Már két hónapja, hogy Sas József elhunyt, s egy hatalmas űrt hagyott maga mögött. Legjobban élete szerelmének hiányzik, Komjáti Zsuzsának, aki most megtörte a csendet.

Sas József özvegye nehezen viseli férje halálát: most arról vallott, hogyan teltek a nevettető utolsó napjai.

Fotó: Bors

„Sokan azt gondolhatják, Jóskának megváltás volt a halál. Ez nem igaz. Ő igenis élni akart, még így is, ágyhoz szögezve, kiszolgáltatva, elesetten. Éreztem rajta, hogy ott dolgozik még benne valamiféle hihetetlen élni akarás. Nem panaszkodott. De hogy milyen érzések dúltak a lelkében időnként, azt csak a szeme árulta el nekem. Próbáltam vigyázni rá, megóvtam mindentől és mindenkitől. Aki a házunkba belépett, csak negatív koronavírusteszttel tehette. A sors hihetetlen igazságtalansága és gonosz fintora, hogy mégis elkapta ezt a vírust…„ – kesergett Komjáti Zsuzsa. A színészre nemcsak a felesége, de egy szakápoló is vigyázott. Tele volt életkedvvel, tervekkel, s a visszatérésről beszélt. Arról, hogy egyszer majd újra színpadra áll, énekel és szórakoztatja a közönséget. „Azt gondoltam, talán van remény, az ő hite és akaratereje segít majd. Tévedtem. Január 1-jén már olyan rosszul volt, hogy mentőt kellett hívni hozzá. A tüdeje gyakorlatilag már nem működött. Soha nem felejtem el, a mentőtiszt azt mondta nekem: „Asszonyom, imádkozzon…” – idézte fel a humorista özvegye a Blikknek. „Két nappal később bementem Jóska után a János kórházba, akkor volt a születésnapja, vittem neki egy tortát, rajta gyertyákkal, és naiv módon azt gondoltam, majd együtt fújjuk el. Be sem engedtek hozzá. Nem sokkal később a lányunk meglátogathatta, és tudom, hogy ült az ágyánál ott a kórházban, simogatta az apja fejét, és énekelt neki. Jóska január 17-én, vasárnap hunyt el. El sem tudtam köszönni tőle…” Azóta üres a ház, Sas József özvegye megpróbál talpon maradni, mert, mint mondja, rettenetesen elfáradt kívül és belül is, rossz egyedül lennie. A családja és barátai támogatják, de így sem könnyű neki. „Nem tudom, mit hoz számomra a holnap meg a holnapután. Nem is akarok, de nem is merek belegondolni.„

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rémisztő videót osztott meg Köllő Babett

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

mandiner.hu

Simán győzött, és még picit reménykedhet a Liverpool

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Nyugdíjjogosultság: tényleg lehet szolgálati időt vásárolni?

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Petra gyászol: ilyen kapcsolatban volt a Házasság első látásra sztárja az elhunyt fitneszedzővel

LELKIZŐ

Elhunyt a Gyűrűk Ura és a Titanic színésze

LELKIZŐ

Nagy Melanie: „Egyedülálló anyaként fontos meghúzni a határokat”

LELKIZŐ

Hitéről vallott Peller Mariann: „Soha senkire nem szeretnék ráerőszakolni semmit”